A listavezető Vasast fogadja a labdarúgó NB-II-ben a Nyíregyháza Spartacus. A fővárosiak tavasszal még nem kaptak ki, de a Szpari is jó formában van, és szeretné megszakítani az angyalföldiek jó sorozatát.
Egy hete még a DVTK vezette az NB-II-es tabellát, amikor a Szpari fogadta a borsodiakat. A mieink győzelmével végződött meccs után a Vasas vette át a vezetést, az angyalföldi szurkolók közül volt aki nyilvánosan meg is köszönte a Spartacusnak mindezt. Így aztán vasárnap ismét a listavezető érkezik, de már a fővárosi klub személyében.
- Tele vannak korábbi válogatott játékosokkal, erős kerettel rendelkeznek, ugyanakkor ha mi olyan szervezetten játszunk mint a Diósgyőr ellen, akkor megnyerhetjük a találkozót, és ez a célunk – mondta Feczkó Tamás vezetőedző.
A Vasas 59 pontot szerzett eddig a bajnokság során, mindössze három mérkőzést veszítettek el. Tavasszal még veretlenek, három döntetlen kivételével a többi meccsen győztek. Sok ismerős lesz a keretükben, Pekár László, Jova Levente és Hinora Kristóf játszott a Spartacusban, Cipf Dominik a Bozsik Akadémián nevelkedett. Ősszel 2-0-ra az angyalföldiek nyertek, így ezért is szeretne visszavágni a Nyíregyháza. Egy éve viszont a Szpari győzött 2-0-ra. A vasárnapi meccs 14 órakor kezdődik Balmazújvárosban.