A Takarékpénztár szecessziós épülete

Kőrössy Albert tervezte Nyíregyháza egyik legjellegzetesebb épületét, mely a Szarvas utca és az Iskola utca sarkán lévő kiemelt helyen található, az Országzászló téren. A Szabolcsi Agrár Takarékpénztár mozgalmas tetőzetével, élénk kék színével hívja fel magára a figyelmet. Az épület eredetileg irodák és tárgyalók mellett szolgálati lakásoknak is helyet adott. Előbb a Szabolcsi Agrár Takarékpénztár, majd a Magyar-Olasz Bank székháza volt. 1934-ben a Felsőszabolcsi Tiszai Ármentesítő társulat tulajdonába került az épület, majd 1945 után vörös csillag került a homlokzatára, és ettől kezdve a megyei és városi pártbizottságok, majd a Honvédelmi Szövetség irodái kaptak helyet, később pedig szövetkezeti központ lett. Az épületen az 1960-as évek tatarozásakor nem állították vissza a szecessziós díszítéseket, amelyeket később azonban pótoltak, így ma ismét régi fényében pompázik. Az épület előtt állt valamikor az 1934-ben felállított országzászló, melyről a tér is a nevét kapta a rendszerváltás után.

Holmár Zoltán történész
Jósa András Múzeum

További érdekességek a könyvtár Digitális Helyismereti Archívumában.