A Szpari nyerte a megyei rangadót az NB-I-ben
A 4. fordulót rendezték az OTP Bank Ligában, a Nyíregyháza Spartacus a Kisvárda Master Good ellen lépett pályára a Városi Stadionban. Az eltiltott Bódog Tamás helyett Vellai Áron meccselt a Szparinál.
Nyíregyházi fölényt hozott az első negyedóra, több ígéretes támadással. Katona B. szabadrúgása után centikkel ment fölé a labda, a másik oldalon pedig Matanovic lőtt mellé. A 21. percben Katona B. szabadrúgása után az ötösön belülről mentettek a vendégek, majd Jovanov lövése pattant szögletre. Katona B. újabb sarokrúgása veszélyesen csavarodott a rövid sarok felé, de végül kipattant a labda. A következő támadásnál Kovács M. passza után Katonai B. próbálkozását fogta a kapus. A 24. percben Kvasina mehetett egyedül kapura, de végül utolérték, a támadó Mannert játszotta meg, aki mellé lőtt. Nagy helyzet volt! A 28. percben Tarcsi Róbert ütközött Oláhval, és a földön maradt, az arca sérült meg. A Szpari támadóját hordágyon kellett levinni, nem tudta folytatni a találkozót.

A 40. percben Manner került nagy helyzetbe, az oldalhálóba lőtt 10 méterről balról. Egy bedobás után Kovács M. fordulásból próbálkozott, 16-ról mellé csavart. A 45. percben már megszerezte a vezetést a Szpari! Kovács Milán remek cselekkel tört be a 16-oson belülre, középre passzolt, Jean Batoum pedig a kapuba pörgetett, 1-0.
Az első félidő után megérdemelten vezettünk! Nagy helyzettel indult a második félidő, egy szabadrúgás után Benczenleitner lőtt kapásból, bravúrral védett Popovics. A következő két támadásnál is a Kisvárda hálóőre mentett nagyot, Kvasina fejesét is megfogta az 58. percben. Kimaradtak a helyzetek, a Kisvárda pedig a cseréi után bátrabban támadott. Herc lövése mellé ment. Medved beállása után azonnal gólt szerezhetett volna, de védett a kapus.
A 77. percben Katona L. lövését fogta Popovics, majd nagyot védett Molnár Mátyás is Balogun ziccerénél. A vendég támadó lesről indult. A 82. percben viszont egyenlített a Kisvárda, Matanovic passzolt Nurijevhez, aki 10 méterről a bal alsó sarokba csavart, 1–1. A Szpari viszont nem adta fel, és a 91. percben megszerezte a győztes gólt! Kovács Milán beadása után Marko Kvasina 11 méterről a jobb felső sarokba fejelt, beállítva a 2-1-es végeredményt.
Nyíregyháza Spartacus FC - Kisvárda Master Good 2-1 (1-0)
Városi Stadion 5389 néző
Jv: Kovács Imre (Szert Balázs, Széchenyi István)
Nyíregyháza: Molnár M.- Jovanov, Zikovic, Katona L., Benczenleitner, Manner (Katona M. 67.), Kovács M., Toma, Katona B.(Antonov 84.), Kvasina, Tarcsi (Batoum 33.(Medved 67.))
Mb. edző: Vellai Áron
Kisvárda: Popovics – Osztrovka, Radmanovac, Soltész D., Oláh B. (Lippai 80.), Mbock (Szőr 57.), Melnik, Matanovic, Mesanovic ( Nurijev 57.), Herc(Yordanov 88.), Novothny ( Balogun 57.)
Vezetőedző: Supka Attila


