A szép lakótérért

A Bizalom és Munka modellprogram keretében az egykori Huszár laktanya épületében található lakásokat közel két éve újították fel. A munkákat az Emberi Erőforrások Minisztériumának háttérintézménye, a Türr István Képző és Kutató Intézet koordinálta együttműködve Nyíregyháza Megyei Jogú várossal, a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft-vel, a Hajdúdorogi Görög-katolikus Egyházmegyével és a Human-Net Alapítvánnyal.

A modellprogram eredményeként 18 roma családnak változtak meg az életkörülményei azáltal, hogy új lakáshoz jutottak a Viola utcában lévő épületben. A lakók nagy része aktívan részt vett a programban, tanultak, dolgoztak a Huszár telepen és a város több pontján.
A modellprogram lezárulta után is folyamatos a kapcsolat a Huszár telepen élőkkel, a TKKI továbbra is segíti őket a társadalmi felzárkózásban.

A lakók nagyon vigyáznak a saját kezük munkájára, de a közösség által legtöbbször használt folyosókon már időszerű lett egy frissítőfestés. A kezdeményezés a lakóktól indult, akik együttműködésüket felajánlva kértek segítséget a TKKI Nyíregyházi Igazgatóságától. Ez jól példázza a modellprogram fenntarthatóságát, mivel a lakókban kialakult a belső igény lakóhelyük folyamatos rendben tartására, ápolására, és érezvén az irántuk meglévő bizalmat, tevékenyen részt vesznek a közösen létrehozott érték megőrzésében.

A társasházban élő egyik lakó, Beri Zsolt azt mondta: „Nagyon fontosnak tartom, hogy vigyázzunk arra, amit korábban közösen építettünk. Ha már lehetővé vált, hogy a munkánk eredményeként új lakásba költözhettünk, törekedni kell arra: minél tovább szépek maradjanak a terek. Szerencsére az itt lakók mindannyian fontosnak tartják, hogy óvjuk az épületet.
A festéssel eltöltött októberi nap újból megerősítette, hogy a megfelelő szakmai közreműködés jelentős közösségteremtő és fejlesztő hatású. A nap végén pedig fáradt, de boldog tekintetek vizsgálták elégedetten munkájuk eredményét; a frissen festett, fehéren ragyogó, tiszta falakat.