A Szent Imre nyerte az első Kardos István Várostörténeti Emlékversenyt
A Szent Imre Katolikus Gimnázium győztes csapata: Csikós Bálint, Gebri Zoltán, Papp László Áron és Sebők Mária felkészítő tanár

A Jókai Mór Református Általános Iskola a város általános iskolái részére vetélkedőt hirdetett első igazgatójának, Kardos Istvánnak az emlékére, halálának a 90. évfordulója alkalmából – tájékoztatta szerkesztőségünket Ilyés Gábor, az iskola tanára, helytörténész.

A vetélkedőre jelentkezett diákok megismerkedhettek Kardos István életével, több nyíregyházi iskola történetével, valamint a város nevezetes épületeivel. Előzetes feladatként pedig elkészítettek egy PPT-t, amelyen bemutattak egy nyíregyházi épületet „egykor és most". A döntőbe a Szent Imre Katolikus Gimnázium három csapata, a Móra Ferenc Általános Iskola Petőfi Sándor Tagintézményének egy csapata, míg a házigazda iskola két csapata jutott. Az emlékversenyt Mócsánné Nagy Ágnes igazgatónő nyitotta meg, aki köszöntötte a versenyzőket, a felkészítő tanáraikat és a zsűrit, Kujbusné dr. Mecsei Éva igazgatónőt és dr. László Gézáné nyugalmazott főkönyvtárost. Elmondta, hogy a vetélkedőt hagyományteremtő szándékkal rendezte meg az iskola, hiszen Kardos István élete méltó arra, hogy emlékét ilyen formában is megőrizzük. A hat vetélkedő csapat jó hangulatban mérte össze tudását. Többek között egy olyan kép darabjait kellett puzzleként összerakniuk, amelyet Kardos István Új-Zélandon élő unokája juttatott el a szervezőkhöz. A vetélkedőt a Szent Imre Katolikus Gimnázium csapata nyerte.