A szakképzés ifjú tehetségeit ünnepelték a Nyíregyházi Szakképzési Centrumban
Fotó: Szarka Lajos

A hagyományoknak megfelelően a Nyíregyházi Szakképzési Centrum 2022. május 18-án rendezte meg a Szakképzés Ifjú Tehetségei ünnepségét.

– Ezen a napon a legeredményesebben szereplő tanulóinkat köszöntjük, akik az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen (OSZTV), a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen (SZKTV), az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén (ÁSZÉV), és más országos versenyeken kiemelkedő teljesítményt nyújtottak – tájékoztatta szerkesztőségünket a Nyíregyházi Szakképzési Centrum.

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum beszámolóját közöljük:

 

Az országos szakmai tanulmányi versenyeken a Centrumhoz tartozó tíz iskolából közel 300 diák képviseltette magát, és többen szerepeltek sikeresen. Eredményeik alapján 55 diák mentesült az írásbeli–, vagy a teljes szakmai vizsga letétele alól.

A Szakma Sztár Fesztiválon döntőjébe jutott hat tanuló mindegyike dobogóra állhatott: ketten értek el 1. helyezést, hárman 2. helyezést, egy fő pedig 3. helyezést. Az elért eredményeikkel igazolják, hogy a szakképzés területén is lehet valaki sikeres, a szakképzés is jó karrierlehetőségeket nyújt.

Különösen büszkék vagyunk arra, hogy idén a mi tanulóink bizonyultak a legjobb szakácsnak, autóelektronikai műszerésznek, vízügyi technikusnak.

Bízunk abban, hogy a ma díjazottak és a tanév végén eredményes vizsgát tett tanulóink sikeres szakemberekké válnak választott szakmájukban, és Nyíregyházán vagy a megyében elhelyezkedve a későbbiekben is büszkék lehetünk rájuk.

Dobogón állhattak:

OSZTV versenyen

Sass Bence - Autóelektronikai műszerész - 1. helyezett - Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium

Szegedi Ádám Gyula - Autószerelő - 2. helyezett - Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium

Erdei Dávid – Elektronikai technikus - 2. helyezett - Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium

Gyerák Máté – Mélyépítő technikus - 2. helyezett - Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Technikum

Tóth Koppány Szabolcs – Vízgazdálkodó technikus - 3. helyezett- Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Technikum

SZKTV versenyen

Szendrey Gedeon – Szakács – 1. helyezett - Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Technikum

Ács Dominik – Villanyszerelő – 3. helyezett - Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium

ÁSZÉV versenyen

Koncz Gusztáv – Vízügyi ismeretek - 1. helyezett - Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Technikum

Kosztyiv György – Vízügyi ismeretek - 2. helyezett - Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Technikum

Tóth Pauletta – Egészségügyi ismeretek – 2. helyezett – Nyíregyházi SZC Zay Anna Technikum és Kollégium

Kiss Balázs – Vízügyi ismeretek - 3. helyezett - Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Technikum

2022. május 25-én kerül megrendezésre az Autószerelő Országos Tanulmányi Verseny, ahová a döntőbe jutott a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium tanulói. A csapat tagjai: Mák Ferenc, Poczkodi Imre és Tóth Róbert.

Várható még dobogós eredmény a 31. Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen is, ahol a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium két tanulója, Prill Gábor és Sisa László az első három helyezés valamelyikét nyerték el, mert hivatalosak a díjkiosztóra, ami 2022. júniusban lesz megrendezve.

 

A díjazott tanulókról:

Sass Bence a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium 5/13. B osztályának autóelektronikai műszerész tanulója. Tantárgyai közül legjobban az autóelektronikát és a gépjármű-diagnosztikát szereti.

Részt vett az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen autóelektronikai műszerész szakon, ahol az írásbeli feladatmegoldás rangsorban az első, a válogató versenyen a gyakorlati és szóbeli rangsorban a második helyet szerezte meg. Bejutott a Szakma Sztár Fesztivál döntőjébe, ahol kiemelkedő teljesítményt nyújtott; első helyezést szerzett. Kiváló versenyeredményei alapján felmentést kapott a teljes szakmai vizsga alól. A jövőben, a Bánkiban gépjármű mechatronikai technikus szakon szeretné folytatni a tanulmányait, így semmi akadálya nincs annak, hogy a következő tanévben azt a versenyt is megnyerje.

 

Szendrey Gedeon, a Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Technikum 3. D/11 osztályos tanulója, példamutató magatartású, jó tanulmányi eredményű diák. Sokszínű érdeklődését mutatja, hogy szívesen vett részt tanulmányi versenyeken, így a Szakmai Középiskolásokért Közhasznú Kulturális Egyesület (SZAKE) által a 2019/2020-as tanévben meghirdetett Magyarország az én hazám versenyen csapatban 6. helyezett lett, valamint a Goethe Intézet által rendezett német nyelvű országos versenyen 4. helyezést ért el. Ebben a tanévben a Szakma Kiváló Tanulójának döntőse, eredményes szereplésével szakácstanulóként 1. helyezett lett. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Iparkamara a rangos versenyen elért eredményéért kiemelt pénzjutalomban részesítette.

 

Koncz Gusztáv a Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Technikum 12. C osztály tanulója. Gusztáv tanulmányait kitűnő eredménnyel végezte, mely példaértékű szorgalmának és széleskörű érdeklődésének köszönhető. Az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén országos első helyezést ért el. Versenyeredményei alapján 100 többletpontot kapott a későbbi felsőfokú tanulmányaihoz, de ezt megelőzően szeretné a vízgazdálkodó technikusi képzést is elvégezni intézményünkben. A szakmai vizsga után pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi karán, Építőmérnöki szakon kíván továbbtanulni.

 

Szegedi Ádám Gyula a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium 5/13. A osztályának autószerelő tanulója. Szorgalmának köszönhetően jó tanulmányi eredményei vannak, volt, amikor kitűnő tanulóként zárta a tanévet.

Részt vett az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen autószerelő szakon, ahol az írásbeli feladatmegoldás rangsorban a második, a válogató versenyen a gyakorlati és szóbeli rangsorban a harmadik helyet szerezte meg. Bejutott a Szakma Sztár Fesztivál döntőjébe, ahol kiemelkedő teljesítménye alapján előrelépett a második helyre. Kimagasló eredményeinek köszönhetően felmentést kapott a teljes szakmai vizsga alól.

 

Erdei Dávid a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium 5/13. E osztályának elektronikai technikus tanulója. Részt vett az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen elektronikai technikus szakon, ahol az írásbeli feladatmegoldás alapján bejutott a válogató versenyre. Ott a gyakorlati és szóbeli rangsorban a harmadik helyet szerezte meg, így bejutott a Szakma Sztár Fesztivál döntőjébe. A döntőben maratoni gyakorlati verseny során egy helyet javított és a második helyen végzett. Eredményeinek köszönhetően a szakmai vizsgák alól teljes mentességet szerzett. Versenyeredményeit tetőzve, az Országos Diák Forrasztási Versenyen (INNOELECTRO 2022) az előkelő harmadik helyezést érte el.

 

Gyerák Máté a Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Technikum 5/13. B osztály mélyépítő technikus tanulója. Máté jeles tanuló és kiemelkedően érdeklődik a szakma gyakorlati oldala iránt. Szorgalmasan készült a verseny elméleti és gyakorlati részére is. A szakmai munka mellett részt vesz az iskola közösségi életében. Tervei között szerepel, hogy építőmérnöki képzésben tanuljon tovább a felsőoktatásban. Az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen a mélyépítő technikusok között a Szakma Sztár Fesztiválon elért második helyezéséért a teljes szakmai vizsga alól mentesült.

 

Kosztyiv György a Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Technikum 12. C osztály tanulója. György az iskolánkban töltött évek alatt jó tanulmányi eredményt ért el, szorgalmával és érdeklődésével a példamutató tanulók közé tartozik. Az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén országos második helyezést ért el. Versenyeredményei elismeréseként 100 többletpontot kapott felsőfokú tanulmányaihoz, de ezt megelőzően ő is szeretne élni azzal a lehetőséggel, hogy elvégzi iskolánkban a vízgazdálkodó technikusi képzést. A szakmai vizsga után a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi karán, Építőmérnöki szakon vagy az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán kíván továbbtanulni.

 

Tóth Pauletta a Nyíregyházi SZC Zay Anna Technikum és Kollégium tanulója, személyében egy stabil tudással rendelkező, magabiztos tanulót ismerhettünk meg. Oktatóival, társaival szemben mindig tisztelettudó, kedves és segítőkész volt az elmúlt 4 évben. Aktív résztvevője a közösségnek. Érdeklődő, a tanulásra nyitott egyéniség, aki határozottan halad az általa kitűzött cél felé, ezt tükrözi az országos 2. helyezés az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyen, egészségügyi ismeretekből. Korosztályához képest széles látókörrel és hatalmas tudásvággyal rendelkezik, legyen az bármilyen tantárgy, témakör.

 

Tóth Koppány Szabolcs a Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Technikum 5/13. C osztály vízgazdálkodó technikus tanulója. Koppány jeles tanuló és rutinos versenyzőnek számít, hiszen az elmúlt tanévben az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén országos 7. helyezést ért el. Versenyhelyzetben jól feltalálja magát, maximálisan tudása legjavát tudja nyújtani. Bizonyítja ezt, hogy az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjében a legjobb szóbeli feleletéért külön dicséretet kapott. Vízépítő mérnök szeretne lenni, ebben az irányban kíván továbbtanulni. Az idei Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen harmadik helyezettként a teljes szakmai vizsga alól mentesült.

 

Kiss Balázs a Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Technikum 12. C osztály tanulója. Balázs tanulmányait jeles eredménnyel végezte, társaihoz hasonlóan ő is rendkívül szorgalmas, érdeklődő és kitartó. Az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén országos harmadik helyezést ért el. Versenyeredményei alapján 100 többletpontot kapott a későbbi felsőfokú tanulmányaihoz. Nagy örömünkre szolgál, hogy ő is szeretné intézményünkben elvégezni a vízgazdálkodó technikusi képzést, ezt követően pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi karán, Építőmérnöki szakon kíván továbbtanulni.

 

Ács Dominik a Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium tanulója. A 2022-ben megrendezett Szakma Kiváló Tanulója Verseny döntőjén villanyszerelőként 3. helyezést ért el. A felkészülés során nagy odaadást, küzdeni akarást, kitartást tanúsított. Dominik az érettségi bizonyítvány megszerzése után, 2019 szeptemberében kezdte meg a Wesselényiben a villanyszerelő szakma elsajátítását. Az első alapozó év után az E.ON, jelenleg OPUS TITÁSZ tanműhelyében folytatta gyakorlati tanulmányait. Ezzel párhuzamosan az iskola elméleti órait látogatva sajátította el a szakma fortélyait. Az elmúlt két tanévben, a világjárvány okozta helyzetben is szorgalmasan részt vett mind az online, mind a jelenléti foglalkozásokon, tanulmányait kiváló eredménnyel teljesítette. Szakmáját szerető, értő és tisztelő szakemberré vált, aki lelkesedésével, hozzáállásával példát mutat társainak.

 

Bori Balázs a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium 5/13. B osztályának autóelektronikai műszerész tanulója. Szereti az autószerelést, saját autóját folyamatosan karbantartja, javítja. Részt vett az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen autóelektronikai műszerész szakon, ahol bejutott a válogató versenybe és a negyedik helyen végzett. Eredménye alapján teljes felmentést kapott a szakmai vizsga alól. Jövőbeli célja, hogy tanulmányait a Bánkiban, gépjármű mechatronikai technikus szakon folytassa, így lehetősége nyílik újabb kiemelkedő versenyeredmények elérésére.

 

Illés Máté a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium 5/13. E osztályának elektronikai technikus tanulója. Részt vett az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen elektronikai technikus szakon, ahol az írásbeli feladatmegoldás alapján bejutott a válogató versenyre. Ott a gyakorlati és szóbeli rangsorban a negyedik helyet szerezte meg, így nem került be a Szakma Sztár Fesztivál döntőjébe, viszont versenyeredménye alapján mentességet kapott az írásbeli vizsgatevékenység alól.

 

Berencsi Dorina a Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikum és Kollégium 12. C osztályos tanulója. Az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén irodai ügyviteli ismeretek tantárgyból 4. helyezést ért el. Tervei szerint a következő tanévet is ebben az iskolában kezdi meg, Irodai titkár szakképesítést szeretne. Mindig kimagasló tanulmányi eredményt ért el. Feladatait lelkiismeretesen, felelősségteljesen, pontosan, igényességre törekedve végezte. Együttműködő, pozitív kisugárzású diák, aki közösségi tevékenységéért is kapott már elismerést. Önálló munkavégzésre éppúgy alkalmas, mint a csapatban való tevékenykedésre. Az Irodai titkár szakképesítés megszerzését követően egyetemen tervezi folytatni tanulmányait.

 

Csordás Dorina Mariann a Nyíregyházi SZC Zay Anna Technikum és Kollégium tanulója. Négy éven át kiemelkedő tanulmányi eredményt nyújtott, melyet rendkívüli szorgalommal, kitartással ért el. Iskolai kötelezettségei mellett rendszeresen vállalt diákmunkát, gyakorolva az önállóságot, a felelősségteljes gazdálkodást. A félénk, csendes kisdiák céltudatos, magabiztos, kötelességtudó, önmagára és környezetétre igényes fiatal nővé érett a négy év alatt.  Az osztályközösség programjainak aktív szervezője, résztvevője volt. Az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén szociális ismeretek tantárgyból 4. helyezést ért el. A versenyre áldozatos, alapos munkával készült, mely meghozta gyümölcsét, hiszen szociális területen iskolánkból elsőként ért el ilyen szép helyezést. Jövőképében elsők között szerepel a továbbtanulás, a gyermekekkel való foglalkozás.

 

Poczkodi Imre a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium 2/14. B osztályos tanulója. Az érettségi után a 2020/2021. tanévben autóelektronikai műszerész végzettséget szerzett, a 2021/2022. tanévben pedig gépjármű mechatronikai technikus szakon tanul. Tanulmányi eredménye jó, átlaga folyamatosan 4,0 és 4,6 között volt. Az autószerelés nem csupán a hobbija, de nagyon szép versenyeredményeket is elért ezen a területen. Indult az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen, ahol jó szerepléséért felmentést kapott az év végi írásbeli vizsga alól. A Young Car Mechanic nemzetközi tanulmányi verseny országos döntőjében pedig 5. helyezést ért el. A háromfordulós Autószerelők Országos Tanulmányi Versenyén a 3 fős csapat tagjaként az országos döntőbe jutott, amely május 25-én kerül megrendezésre.

 

Szabó Krisztina a Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Technikum 5/13. C osztály vízgazdálkodó technikus tanulója. Krisztina kitűnő tanuló. Tanulmányaiban mindig kimagasló eredményeket ért el, rendkívül szorgalmas. Róla is elmondhatjuk, hogy rutinos versenyző, hiszen az elmúlt tanévben az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén országos 2. helyezést ért el. Idén az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen ötödik helyezettként a teljes szakmai vizsga alól mentesült. A jövőre vonatkozó tervei alapján vízépítő mérnöknek szeretne továbbtanulni.

 

 

Varga Kristóf a Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Technikum 12. C osztály tanulója. Kristóf rendkívül szorgalmas és érdeklődő, az évek alatt kitűnő eredménnyel végezte tanulmányait. A környezetvédelmi ismeretek Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén országos ötödik helyezést ért el. Versenyeredményei alapján 100 többletpontot kapott a későbbi felsőfokú tanulmányaihoz, de előtte szeretné iskolánkban elvégezni a környezetvédelmi technikus képzést.

 

Mák Ferenc a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium 2/14. B osztályos tanulója. Az érettségi után a 2020/2021. tanévben autóelektronikai műszerész végzettséget szerzett, ebben a tanévben pedig gépjármű mechatronikai technikus szakon tanul.

Indult az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen, ahol 6. helyezést ért el, így jó szerepléséért felmentést kapott a teljes szakmai vizsga alól. A háromfordulós Autószerelők Országos Tanulmányi Versenyén a 3 fős csapat tagjaként az országos döntőbe jutott, amely május 25-én kerül megrendezésre.

 

Pénzes Sándor a Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Technikum 5/13. B osztály mélyépítő technikus tanulója, kimagaslóan szorgalmas, lelkiismeretes diák. Öt éven keresztül jó tanulmányi eredménnyel végezte tanulmányait. Az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny előválogatóján való sikeres szereplésével továbbjutott a Győrben tartott elődöntőbe, ahol 6. helyezést ért el. A középiskola elvégzése után tanulmányait építőmérnöki képzésben szeretné folytatni.

 

Lengyel Alex Attila a Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Technikum 5/13. A osztály magasépítő technikus tanulója. Alex kitűnő tanuló, szorgalmas és példamutató a szakmához való hozzáállása társai számára. Az iskolánkban töltött öt év alatt végig kitűnő eredménnyel végezte tanulmányait; építészmérnök szeretne lenni. Az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny előválogatóján való sikeres szereplésével továbbjutott a Győrben tartott elődöntőbe, ahol 6. helyezést ért el. A magasépítő technikusok között nyújtott teljesítményéért a teljes szakmai vizsga alól mentesült.

 

Kató Kristóf a Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Technikum 12. C osztály tanulója. Kristóf folyamatos, egyenletes jó tanulmányi eredménye páratlan szorgalmának köszönhető, amelyhez nagyfokú érdeklődés társul szakmája iránt. Mindez versenyeredményein is megfigyelhető, az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén országos hatodik helyezést ért el. A verseny eredményeként 100 többletpontot kapott a későbbi felsőfokú tanulmányaihoz. Társaihoz hasonlóan, mielőtt elhagyná iskolánkat, az egyetemi évek előtt ő is szeretné elvégezni a vízgazdálkodó technikusi képzést intézményünkben, ezt követően a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karán, Építőmérnöki szakon kívánja tanulmányait folytatni.

 

Kovács Roland a Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Technikum 12. B osztályos tanulója, példamutató magatartású és jó szorgalmú diák. Az osztályközösség aktív tagja, hiszen számos iskolai rendezvényen és ünnepi megemlékezésen, műsorban szerepelt. Az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén országos döntőbe jutott, ahol 6. helyezést szerzett. Eredményéért, kiváló teljesítményéért a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Iparkamara Kiváló Tanuló elismerésben részesítette.

 

Szalmási Tibor a Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Technikum 5/13. B osztály környezetvédelmi technikus tanulója. Tibor kitűnő tanuló, szorgalmas, a választott szakmája iránt érdeklődő, kiemelkedően logikus gondolkodású fiatalember. Az előző tanévben az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén hatodik helyezést ért el, így nagy versenyrutinra tett szert. Az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen hatodik helyezettként mentesült a szakmai vizsga írásbeli és gyakorlati része alól. A középiskola elvégzése után felsőoktatásban szeretné tanulmányait folytatni, vegyészmérnöki képzésben szeretne részt venni.

 

Török Áron a Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Technikum 5/13. B osztály mélyépítő technikus tanulója. Áron öt éven át volt jeles tanulója az osztálynak. Az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny keretén belül Győrben a legjobb hét versenyző számára tartott elődöntőn a 7. helyen végzett. A mélyépítő technikusok között nyújtott teljesítményéért a szakmai vizsga gyakorlati és szóbeli része alól mentesült. Társaihoz hasonlóan ő is építőmérnöki pályára készül.

 

Daróczi Árpád a Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Technikum 12. C osztály tanulója. Árpád jó tanuló, rendkívüli szakma iránti érdeklődése versenyeredményein is megmutatkozott. Az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén országos hetedik helyezést ért el, melyek alapján 100 többletpontot szerzett felsőfokú tanulmányaihoz. Az egyetemi évek megkezdése előtt ő is szeretné elvégezni a vízgazdálkodó technikusi képzést iskolánkban, ezt követően a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi karán, Építőmérnöki szakon kíván továbbtanulni.

 

 

Tóth Bence Sándor a Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Technikum 12. C osztály tanulója. Sándort főként a szakma gyakorlatias feladatai érdeklik. Az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén országos kilencedik helyezést ért el, így a későbbi felsőfokú tanulmányokhoz neki is sikerült szereznie 100 többletpontot Ezt megelőzően tanulmányait iskolánkban maradva technikus képzésben szeretné folytatni, vízgazdálkodó technikus szakon. A szakmai vizsga után a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi karán, Építőmérnöki szakon kíván továbbtanulni.

 

Fürster Ákos a Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium tanulója, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny döntőjén villanyszerelőként 10. helyezést ért el. Eredménye kitartó munkájának köszönhető, a versenyre lelkesen és óriási szorgalommal készült. Az érettségi bizonyítvány megszerzése után, 3 évvel ezelőtt kezdte meg tanulmányait a Wesselényiben. A 9. évfolyam befejezése után az ALARM-VILL BT. tevékenységi területein belül folytatta a szakma elsajátítását. Gyakorlati helyén nagyon elégedettek voltak munkájával, több alkalommal munkahelyi vezetője általi dicséretben részesült. A gyakorlat mellett elméleti tanulmányaiban is kiváló teljesítményt nyújtott.

 

Szanyi Hanna a Nyíregyházi SZC Zay Anna Technikum és Kollégium diákja. Évek óta a szolid, visszafogott magatartás jellemzi. Az órákat érdeklődve hallgatta, a számonkéréseknél kiemelkedő teljesítménnyel vette az akadályokat.  Szorgalma, kitartása példaértékű az osztálytársai számára. Szakmai érdeklődése és tudásvágya lehetővé tette számára, hogy az országos Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyen, egészségügyi ismeretekből 10. helyezést érjen el, így megkapta a többletpontokat a felsőoktatásban a felvételihez. Oktatóival és az iskolai közösség tagjaival szemben udvarias és tisztelettudó.

 

Horváth Márk 2019. szeptemberében, 13. évfolyamon kezdte tanulmányait fodrász szakon a Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégiumban. Már tanulmányai első félévében országos első helyezést ért el klasszikus férfi hajvágás kategóriában, mely eredmény motiválta a további versenyeken való részvételre hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Több kiváló helyezéssel büszkélkedhet. Szorgalmas, tehetséges, szakmája iránt elhivatott fiatalember, jó tanulmányi eredménnyel. Legutóbbi sikere az idei Klippers Online Battle országos fodrászversenyhez kapcsolódik, ahol 1. helyezést ért eltattoo wizard” (hajtetoválás) kategóriában, és 3. helyezéstfade master” (mesteri választék) kategóriában.

 

3 fős csapat: Tóth Róbert, Poczkodi Imre, Mák Ferenc a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium tanulói

2022. május 25-én kerül megrendezésre az Autószerelő Országos Tanulmányi Verseny, ahová a Tóth Róbert, Poczkodi Imre, Mák Ferenc alkotta csapat a döntőbe jutott. A verseny első fordulójában a feladatok az autótechnika szinte minden területére vonatkoztak, széles ismeretanyag feltérképezése volt a cél. A második fordulóban már főként a gyakorlati feladatmegoldások domináltak. Ebből a megmérettetésből is tovább jutottak az országos döntőbe, ahol hat csapat méri majd össze a szakmai elméleti és gyakorlati felkészültségét.

 

2 fős csapat: Prill Gábor, Sisa László

Prill Gábor a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum 10. E osztályos tanulója. A BánkiRobot fejlesztői csapatában már második éve vesz részt. Ő egy igazi generalista, azaz a csapat bázisembere, aki minden olyannal foglalkozik, amit a többiek nem szeretnek. Így ő felel a levelezésért, az anyagrendelésért, a munka ütemezéséért. Természetesen a napi fejlesztésnek is részese, legyen szó akár elektronikáról, akár 3D tervezésről.

Sisa László a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum 10. E osztályos tanulója. A BánkiRobot fejlesztői csapatában negyedik éve vesz részt, már hetedikes korában csatlakozott. Ő a specialista a csapatban, nagyon sokoldalú, hiszen az elektronikai tervezés, a programozás, illetve a 3D tervezés és nyomtatás is hozzá tartozik.

A HandExo nevű projekttel nagyon szép eredményeket, sikereket értek el a team tagjai: sikerült megszerezniük a 2. helyezést az InnoFest nevű vállalkozói ötletversenyen, kategóriagyőztesek voltak a Coolest Project elnevezésű fejlesztői versenyen, döntőbe jutottak a 24. Tudományos Diákkörök XXII. Kárpát-medencei Konferenciáján, és a 31. Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen az első három helyezés valamelyikét nyerték el, mert hivatalosak a díjkiosztóra, ami 2022. júniusban lesz megrendezve.

 

2 fős csapat: Brutóczki Tünde és Pongó Angéla

Brutóczki Tünde és Pongó Angéla a Nyíregyházi SZC Zay Anna Technikum és Kollégium tanulói. Szorgalmuk, motiváltságuk és kitartásuk dicséretre méltó. Már a 9. évfolyamtól kezdve, minden tanévben aktívan vettek részt német nyelvű, többfordulós országos versenyeken. Először a „Tied a Szó-Tár”-ban, ahol a területi döntőig jutottak el, később pedig a HEBE cég által meghirdetett „Spiel und gewinn" országos versenyen csoportban értek el első helyezést. Ebben a tanévben újra beneveztek egy másik HEBE” által szervezett versenyre, a Hallo Deutschland”-ra, ahol szintén győztesként végeztek. Tünde négy éven keresztül jó tanuló volt, Angéla pedig jeles. Ezen kívül folyamatosan egyéb megmérettetéseken is szerepeltek, úgymint a német testvérvárosunk, Iserlohn által kiírt plakátversenyen, a Zay Egészségmegőrzési Hétre kiírt pályázatán, valamint több projektben és rendezvényen. Az egészségügyi pálya iránti elkötelezettségük és a kiváló eredményeik miatt, a legmagasabb iskolai elismeréssel, a Zay Díjas Oktatói Testületi dicsérettel jutalmazta őket az alma mater.

 

3 fős csapat: Huczman Viktória, Kalán Boglárka és Kiss Galina a Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Technikum tanulói

A Huczman Viktória, Kalán Boglárka és Kiss Galina összetételű csapat a Magyarország az én hazám komplex honismereti versenyben technikum kategóriában képviselték iskolánkat, ahol az 1. helyezést érték el. Felkészülésüket alaposság, odafigyelés jellemezte. Már az internetes fordulókban is kimagasló eredményeket értek el, így előkelő helyen jutottak be a döntőbe. A Stefánia Palotában a zsűri kiemelte magabiztos fellépésüket, részletes ismereteiket a földrajz, történelem, turizmus és a kultúra területén. Az előzetes feladatok elkészítésekor kreativitásukat is bemutatták. Mindhárom tanuló rendkívül szorgalmas, megbízható és kiemelkedő kommunikációs készséggel rendelkezik, amiről a versenyen is bizonyságot tettek.

 

4 fős csapat: Csernyéczki Nóra, Varga Zoé, Gál Levente, Istenes Márk a Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikum és Kollégium tanulói

Részt vettek a Bolyai Matematika Csapatversenyen, ahol az országos 2. helyezést érték el.

Csernyéczki Nóra, 10. B osztályos tanuló. Csendes, nyugodt, szorgalmas, körültekintő diák, aki példamutató magatartásával kivívja az osztálytársai elismerését. Tanulmányait kitűnő vagy jeles eredménnyel végzi, céltudatosan halad a terveinek a megvalósítása felé, munkája pontos, precíz. Rendszeres résztvevője a matematika versenyeknek. Középfokú angol nyelvvizsgával rendelkezik, de nyelvtudását szeretné más nyelvekkel is kiegészíteni.

Varga Zoé szintén a 10. B osztály tagja. Csendes, szorgalmas, céltudatos és kitartó tanuló, példaként szolgál osztálytársainak. Feladatait pontosan, precízen végzi tanulmányaiban és közösségi munkájában egyaránt. Iskolánk hírnevét öregbíti, hogy rendszeresen részt vesz matematikai tanulmányi versenyeken, amelyeken szép eredményeket ért el. Szereti a kihívásokat, erős versenyszellem jellemzi. Angol nyelvből megszerezte a középfokú nyelvvizsgát.

Gál Levente, 10. B osztályos diák sokrétű gondolkodású és érdeklődésű tanuló. Illemtudó, figyelmes mind a társaival, mind az oktatóival szemben. Rendkívül tehetséges, kiváló matematikai képességekkel rendelkező, versenyző szellemű diák. Kitűnő tanulmányi eredménnyel és több tantárgyi dicsérettel rendelkezik, amely bizonyítja sokoldalúságát. A matematika egyéni és csapatversenyek rendszeres résztvevője. Középfokú angol nyelvvizsgával rendelkezik, de szeretné nyelvtudását más nyelvekkel is kiegészíteni.

Rendkívül széles látókörű és érdeklődésű Istenes Márk is, 10. B osztályos tanuló. Tehetsége szinte minden területen kiemelkedő, nem csak a matematikában állja meg a helyét, de az énekesi karrierje is felfelé ível. Az elmúlt 2 éven keresztül kitűnő, kiemelkedő szorgalommal tanult, kitűnő a logikája és lényeglátása. Rendszeresen részt vesz matematikai tanulmányi versenyeken, amelyeken szép eredményeket ért el. Angol nyelvből megszerezte a középfokú nyelvvizsgát.

 

3 fős csapat: Gál Viktor, Halász Viktória, Migler Zsombor a Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Technikum tanulói

A Magyarország az én hazám komplex honismereti verseny szakiskolai kategóriájában a 2. helyet szerezte meg iskolánk három tanulója. A csapattagok közé tartozott Gál Viktor, Halász Viktória, Migler Zsombor, akik az országos versenyre két internetes forduló alapján jutottak be. Nagyon szorgalmasak voltak a felkészülési időszakban is. Az országos verseny döntőjére való készülés pedig bebizonyította, hogy remekül tudnak együtt dolgozni, kreatívak, megbízhatóak. Mindhárom tanuló tisztelettudó, példamutató magatartású, ketten jeles, egy tanuló pedig jó eredménnyel végzi tanulmányait.

 

4 fős csapat: Bányai Emília, Jakucska Szabolcs, Kövi Eszter, Székely Viktor, a Nyíregyházi SZC Zay Anna Technikum és Kollégium tanulói

Bányai Emília, Jakucska Szabolcs, Kövi Eszter, Székely Viktor csapatban a Zöld Gömb - Vertikál Kupa az ország első zöld televíziós vetélkedőjén 3. helyezést értek el. A verseny a mai világunk talán legfontosabb témáit boncolgatja. Leginkább tanácsokat szeretne adni, mit tudnak tenni a környezetünkért, az élhetőbb világért a fiatalok. Annak ellenére, hogy még csak 10. osztályos tanulókról van szó, nagyon jól összekovácsolódtak, kiválóan tudtak csapatban dolgozni. Szorgalmasak, jó a kifejezőképességük, tudnak csapatban egymásért küzdeni, és ami a legfontosabb: kreatívak! A feladatok kiosztása során elfogadják egymás tudását és feltétel nélkül megbíznak a másikban. Ugyanakkor érzik ennek az egyéni súlyát, pontosan tudják, hogy azért az adott területért ők a felelősek.

 

3 fős csapat: Balázsi Bettina, Nagy Máté, Oláh Bence a Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Technikum tanulói

A SZAKE Magyarok Európában vetélkedő országos döntőjén technikumi kategóriában 3. helyezést ért el csapatunk, melynek tagjai Balázsi Bettina, Nagy Máté, Oláh Bence. Ebben az összeállításban már számtalanszor bizonyítottak iskolai, helyi és országos versenyen is. Összeszokott társaság, akik szívesen segítik egymást. A versenyen három fordulóban mérettettek meg tanulóink. Az első két forduló internetes volt, innen kerültek be a csapatok az országos versenybe. Diákjaink nagy lelkesedéssel készültek mindhárom fordulóra. Még inkább összekovácsolta őket az országos versenyre való felkészülés, igyekeztek tudásuk legjavát nyújtani. A tanulók jó képességűek, kimagasló kommunikációs készséggel rendelkeznek és rendkívül kreatívak, amelyet a zsűri is megdicsért az előzetes feladat elvégzése után.

 

3 fős csapat: Bacskai Fruzsina, Soós Luca és Bihari Nikolett a Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Technikum tanulói

A Magyarok Európában vetélkedő szakiskolai kategóriájában országos 3. helyezett lett csapatunk, melynek tagjai Bacskai Fruzsina, Soós Luca és Bihari Nikolett. Tanulóink szorgalmasan készültek a fordulókra. A téma (sport – olimpia) távol állt tőlük, ennek ellenére mindent megtettek a siker érdekében. A versenyen jól kiegészítették egymást, a legjobb tudásuk szerint igyekeztek hozzájárulni ehhez a szép eredményhez. Rendkívül megbízható mindhárom tanuló, emellett jó képességűek, magatartásuk példamutató.

 

 

4 fős csapat: Balogh Péter, Bányai Emília, Jakucska Szabolcs, Székely Viktor a Nyíregyházi SZC Zay Anna Technikum és Kollégium tanulói

Balogh Péter, Bányai Emília, Jakucska Szabolcs, Székely Viktor csapat a
„4 for Europe” országos középiskolás vetélkedőben 4. helyezést értek el, ahol az Európai Unióval és az Európai Parlamenttel kapcsolatos ismereteiről adtak számot. A tanulóknak nem csak lexikális tudásra volt szükségük, hanem rátermettségüket és problémamegoldó képességüket kreatív feladatokkal kellett bizonyítaniuk, sőt, egyes feladatokhoz még előadói vénájukra is szükség volt. A csapatban dolgozás és a tanulni akarás mellett rendkívül fontos a kreatív gondolkodás és az ötletek megvalósítása, hiszen a helyszínen kellett kitalálni és megvalósítani egy feladatot. Videó készítésével jutott be a csapat a versenybe, ahol már rengeteg ötlet merült fel, amit a későbbiekben jól tudtak hasznosítani.

 

Kota Dominika a Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Technikum 12. C osztályos tanulója, példamutató magatartású és szorgalmú diák, a teljes tanulmányi idő alatt jeles tanulmányi eredménnyel végzett. Számos iskolai és iskolán kívüli rendezvényen (szalagavatón, ballagáson), történelmi és irodalmi megemlékezésen, ünnepi műsoron csendült fel hangja, és emelte vele a rendezvény művészi színvonalát. Végzősként egy rangos versenyen, a Deutsche Telekom IT Solutions által, a 10-12. osztályos középiskolások számára meghirdetett Sprichst du Deutsch? német nyelvi versenyen országos megosztott 5. helyezést ért el.

 

Erneszt Attila a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum 10. B osztályának tanulója. Tehetségével és szorgalmával hamar felhívta magára a figyelmet.  Több tantárgyi versenyen vett már részt, például történelem, magyar, matematika. Eredményesen szerepelt a Bolyai Matematika Csapatversenyen, majd 2022. március 07-én részt vett a Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny magyarországi versenyén. Ez a nap a Matematika Ünnepe a világon, mert a világ számos országában egy időben írják meg a diákok ugyanazt a feladatsort a saját nyelvükön. Attila a technikum kategóriában a 10. évfolyam 687 indulójából az előkelő országos 9. helyezést érte el.

 

Hajas Sára Boglárka a Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium divat- és stílustervező tanulója. A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal által meghirdetett „Az Én pályám, a Te pályád!” országos szakmabemutató kisfilm pályázatán  „KreaSára" kisfilmjével elismerésben részesült. A pályázat célja az volt, hogy a szakképzésben tanuló diákok egy szakmanépszerűsítő kisfilmen saját szemszögükből mutassák be a tanult szakma szépségeit. Sára a kisfilmben a tervezés mellett a kivitelezést is megmutatta, illetve innovációt és digitalizációs folyamatokat is kipróbált. Sára szívesen vesz részt szakmai pályázatokon, bemutatókon, rendezvényeken, a divatbemutatók aktív résztvevője és szervezője. Nagy lelkesedéssel tanulja szakmáját, figyelemmel kíséri a szakmájával kapcsolatos híreket, újdonságokat.

 

Forrás: Nyíregyházi Szakképzési Centrum

Kapcsolódó galéria

Kiváló tanulók elismerése az Inczédy iskolában