A Sóstói út nem versenypálya
A balesetek elkerülése végett, úton-útfélen találkozhatunk sebességkorlátozó táblákkal. Így van ez Nyíregyházán, a Sóstói úton is, ahol a megengedett legnagyobb sebesség 60 km/óra.

A gépjárművezetők azonban ezt sok esetben nem veszik figyelembe, ráadásul olyanok is vannak, akik rallypályának gondolják a Sóstói úti felüljárót és balesetet okoznak az érintett útszakaszon – tájékoztatta lapunkat Bordás Béla városgondnok.

Hozzátette, a sebességkorlátozásnak azért van jelentősége, mivel a Sóstói út mentén mindkét oldalon zárt kerékpársáv fut végig és nagyon sokan veszik azt igénybe. Tartsák szem előtt, hogy a Sóstói úti felüljáróról lefelé haladva, a Kemecsei út irányába, megfelelő sebességhatáron belül kanyarodjanak, hiszen könnyen kisodródhatnak.

A városgondnok elmondta, az utóbbi időszakban több olyan baleset történt a Sóstói úton, amikor az autósok nem tudták követni a kanyar ívét és kárt okoztak a felüljáró dupla szalagkorlátjában, valamint a hídszerkezetben, a helyszínt pedig elhagyták és nem tisztázták a baleset okát. Arra kéri az autósokat, hogy figyeljenek a sebességkorlátozó táblákra, és baleset esetén ne hagyják el a helyszínt, még akkor sem, ha nem történt jelentős anyagi kár az autóban, hiszen a szalagkorlát megrongálásánál is fontos a felelősség kérdésének megállapítása.