A város központjától északi irányban elterülõ tavat Mátyás király idejében még Igrice néven említették, míg az 1784-ben készült katonai térképen már Sóstóként tüntették fel. Nevét a sziksót tartalmazó vizérõl kapta, amelynek gyógyító hatását hamar felismerték. Dr. Jósa András is arra bíztatott írásaiban, hogy a betegek ne a nagynevû külföldi fürdõvárosok szolgáltatásait vegyék igénybe, hanem a Sóstóét. Ahogyan 1901-ben fogalmazott: „Ha valaki görvélykórtól, csúztól, köszvénytõl, idült lobos izzadmányoktól, és egyéb virágnyelven úgynevezett vérbetegségektõl menekülni akar, ne menjen cikóriát inni külföldre, hanem igya a mokkát a Sóstón”. Az 1860-as évek végén orvosa is volt a fürdõnek: dr. Baruch Mór arról is gondoskodott, hogy a vendégek ásványvizeket, vagy szükség esetén „jó, egészséges savót” a fürdõhelyiségben kaphassanak.
Sóstófürdõ egy idõben a vármegye vidéki urainak is kedvelt tanyája volt, ahogyan azt Krúdy is több alkalommal megörökítette. „Ha pedig kártyázni kezdtek ezek az urak, akkor nemegyszer vasárnaptól vasárnapig járta a «csöndes», és szép darab földek cseréltek gazdát. Olyan világ volt itt, mintha itt élte volna ki magát utoljára a régi, letûnt Magyarország. A kis sóstói fürdõn robbant ki minden virtus a magyarból, ami még megmaradt benne apáiból”.
Egy 1913-as prospektusból kiderül, hogy Sóstó elsõ neves vendége Berzsenyi Dániel költõtársa, Kis János volt, aki 1790 júniusában járt itt barátaival, akikkel az erdõn át a tóhoz kirándultak és meg is fürödtek benne. 1848 augusztusában egy õrsereg gyakorlatozott itt, míg 1849. július 7-én maga Görgey Artúr is meglátogatta Sóstót. Az itt tapasztalható kedves hangulat a nemzet csalogányának, Blaha Lujzának is megdobogtatta szívét, aki két alkalommal is idõzött Sóstón. A sóstói fák õrzik Krúdy Gyula emlékét is, aki 1924 nyarán családjával töltött néhány hetet itt. Útinaplójában Karinthy Frigyes is lejegyezte, hogy egy télen, taligán járta meg a „tündéri Sóstót”.

Ilyés Gábor