A Rotary idén is díjazta a tehetséges fiatalokat
A Rotary idén is díjazta a tehetséges fiatalokat

A nyíregyházi Rotary Club immár harmadik alkalommal díjazta Talentum programján keresztül a tehetséges fiatalokat. Minden évben számos pályázó közül, körültekintő munka után választják ki a kategória győzteseit, ezúttal is többtucatnyian jelentkeztek a lehetőségre. A nyertesek által megfogalmazott konkrét célokhoz személyenként 220 ezer forinttal járul hozzá a klub.

Bár a díjátadást a szokott módon a karácsonyi vacsorára tervezték, ám a pandémiás helyzet miatt július 19-ig kellett várni az eseményre, melynek a Barbizon Hotel kerthelyisége adott otthont. Ez a nyíregyházi Rotary Club számára más szempontból is fontos rendezvény volt, hiszen az egyéves elnöki ciklus lejártával Kovács Krisztián helyét a korábban az országos szervezet kormányzói szerepkörét is betöltő Pénzes Ilona vette át. Az alapszabály ugyanis rögzíti, minden esztendőben új elnököt választanak maguk közül, Kovács Krisztián a továbbiakban alelnökként segíti Pénzes Ilona munkáját.

Megyei versenyeket nyert

Ami a Talentum programot illeti, három kategóriában hirdettek győztest. A Természet- és humántudomány kategóriában Tőkei Dorkát támogatták, aki a Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI volt tanulója, s most sikeresen nyert felvételt a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium emelt német nyelvi tagozatára. Megyei versenyeket nyert angolból, történelemből, kémiából, 2019-ben a Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási versenyen megyei 2. helyezést ért el.

Ifjúsági Rotarys

A Művészet kategória győztese Horváth Eszter lett, aki általános iskolai tanulmányait a Kazinczy Ferenc Tagintézményben végezte, jelenleg a Zrínyi Ilona Gimnázium haladó angol nyelvi osztályának 9. évfolyamos tanulója. Nyolc éve tanul hegedülni, ez idő alatt szép eredményeket ért el. Többször járt Romániában nemzetközi versenyen, ahonnan mindig arany minősítést hozott el. A zene mellett kiemelt figyelmet fordít az angol nyelv legmagasabb szintű elsajátítására. Régóta a Rotary ifjúsági szervezeteinek meghatározó tagja, a nyíregyházi Interact alapító tagja.

Csúcstartó válogatott úszó

A Sport kategória győztese pedig az a Hatházi Dóra, aki az Arany János Gimnázium tanulója és a Nyíregyházi Sportcentrum Úszószakosztályának igazolt versenyzője. 11 éve úszik, átlagosan napi 2 órával és heti 10 edzéssel készül a versenyekre. A jobb sportteljesítmény elérése érdekében 2018 februárjától magántanuló, de lehetőségei szerint továbbra is részt vesz az iskolai órákon és ebben az iskola és tanárai sokat segítenek neki. Ezt bizonyítja a jó tanulmányi eredménye is. 2015-ben tagja lett a Heraklész programnak és jelenleg a MÚSZ  Heraklész Csillag válogatott keretében sportol. 2020 decemberéig utánpótlás válogatott volt, de januártól már a felnőttek között kell megméretnie magát. Eddigi sport pályafutása alatt számos kiváló eredményt ért el. A mai napig 11 korosztályos csúcsot tart fenn a pillangó versenyszámokban.