A Rotary Club programjai

Kisfilm készült a defibrillátor használatáról. Ez volt az egyik legjelentősebb munka, amit az elmúlt hónapokban megvalósított a Rotary Club Nyíregyháza. Júliusban a Búza téri piaccsarnokban újraélesztő készüléket helyeztek el, amelynek használatához a Nyíregyházi Televízió segítségével tájékoztató filmet készítettek. A 3 és fél perces alkotás a Magyarországi Rotary Club kormányzója és a Magyar Reanimatios Társaság szakmai támogatását is élvezi, és azt mutatja meg, mennyire egyszerű a defibrillátor használata, amely életet menthet. A kisfilmet a bajor Rotary Club is bemutatja.

 

SIKERES PROGRAMOK

 

A nyíregyházi szervezet szeptemberben sikeresen megrendezte az I. Rotary Gyermek Sportvetélkedőt egészséges és fogyatékos gyermekek számára, a programból szeretnének hagyományt teremteni. A Rotary Club Nyíregyháza a Szabadság téren egy játszótér megvalósítását tervezi, erre a projektre több jótékony céllal rendezett előadás, a Váci Mihály Kulturális Központban megtartott Lili bárónő két előadása és a Madách Színházban bemutatott Mamma Mia című musical előadásának bevételét is felhasználhatják. A játszótér létrehozásáért a jövő évben is több rendezvényt tartanak. December 5-én Budapesten a Mary Poppins című előadás is jótékony célt szolgál, a Rotary Club jóvoltából a musicalt fogyatékkal élő és állami gondozott gyermekek nézhetik, akik a színészekkel közös fényképeket is készíthetnek.


ADVENTI RENDEZVÉNYEK

 

A szervezet Nyíregyházán ünnepi programokra is várja a nyíregyháziakat.
– December 4-én a gyerekeket várjuk Mikulás-napra a Jósa András Múzeumba – mondta Pták István, a Rotary Club Nyíregyháza elnöke. – A rendezvényen nagyrészt fogyatékkal élő iskolások vesznek majd részt, akik láthatnak bábelőadást, meghallgathatják Gosztola Adél mesemonológját, a programon részt vesznek a Művészeti Szakközépiskola diákjai, Hajdú Ágota pedig zenei foglalkozást tart. Este koncertre várjuk a nyíregyháziakat, december 4-én megszervezzük az I. Rotary Adventi Koncertet. A Cantemus Kórus Szabó Dénes karnagy vezetésével díjmentesen vállalta a fellépést, reméljük, hogy sokan eljönnek a hangversenyre, megvásárolják a támogatói jegyet, amellyel segítik a munkánkat.

 

AJÁNDÉK A RÁSZORULÓKNAK

 

A Rotary Club Nyíregyháza december 1-je és 23-a között az önkormányzat támogatásával a Kossuth téren civil pavilont nyit, ahol a szervezet bemutatja tevékenységét. A standon délutánonként Nyíregyháza ismert arcai jelennek majd meg, s a Gift of Life programhoz kapcsolódva beteg gyerekek számára gyűjtenek adományokat. A karácsonyi ünnepek alkalmából a Rotary Club Nyíregyháza alelnöke 200 darab fenyőfát ajánlott fel a hátrányos helyzetű családoknak, és a szervezet adományokat is gyűjt a rászorulóknak, a felajánlott ajándékokat az önkormányzat és a Humán-Net Alapítvány segítségével juttatják majd el a családoknak.

F. A.