E célból alapították a professzori iskolának nevezett „középtanodát”, amely „alapját vethette meg a magasabb, a tudományos kiképeztetésnek” és ahol a „serdültebb” ifjúságot „tiszta, józan, protestáns-szellemben” nevelik.
Az arra érdemes diákokat egy professzor tanította, aki az evangélikus teológiai akadémia vagy fõiskola elvégzése mellett pedagógiai alapismeretekkel is rendelkezett. Az õ feladata volt, hogy egy-egy tanévben, a négy egymásra épülõ évfolyamban 35–43 diákot osztatlan formában, egy tanteremben tanítson. Nagy óraszámban sajátították el a latint és cél volt még a magasabb általános mûveltség megszerzése is. Ezek birtokában tölthettek be késõbb vezetõ értelmiségi pályát a városban. A második év végén a kiemelkedõen tehetséges tanulók felvételt nyertek a felvidéki evangélikus kollégiumokba is.
A professzori iskola épületének alapkövét 1807-ben tették le, amely az egyházközség tagjainak áldozatkészségébõl, Sexty András mérnök tervei alapján épült fel. Az iskola egykori épülete látható azon az emléktáblán, amelyet 2003-ban lepleztek le a Luther-ház falán.
Egy 1849-ben megjelent osztrák rendelet, amelynek hatályát 1851-ben hazánk iskoláira is kiterjesztették, megszüntette azokat az elemi foknál magasabb iskolákat, amelyekben több évfolyam tanulóit összevontan, egyetlen osztályteremben, egyazon pedagógus tanítja. Így a professzori iskolában 1852-ben már nem indítottak elsõ évfolyamot és 1854-ben a vezetõ professzor alkalmazását is megszüntették. Az algimnázium megnyitásáig, 1861-ig „fakultatív” keretek között azonban tovább folyt az oktatás.

(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)