A pékek a kenyér áfáját is csökkentenék

Friss kakaós csiga illata töltötte meg a Pék Bisztrót ma reggel. Ez a termék is akár 20 százalékkal lehetne olcsóbb, ha csökkentenék a pékárukra vonatkozó általános forgalmi adó mértékét – ezt mondja a Magyar Pékszövetség. A bolt vásárlói támogatnák a kezdeményezést.

– Igen, támogatnám, abszolút támogatnám. Hasonló szakmában dolgozunk mi is, tehát örülnénk neki, hogyha a kenyérnek és a pékáruknak az áfáját le lehetne vinni. Hasonlóan a húshoz, illetve a tejtermékekhez – tette hozzá Ulveczki Csaba.

 

„Ez valóban alapvető élelmiszer!”

 

Az idei évtől a sertés tőkehúst terhelő forgalmi adó csökkent, a következő évben pedig a csirkehús és a tejtermékek áfája mérséklődhet a kormány tervei szerint. A pékek ezeket a lépéseket támogatják, azonban azt szeretnék elérni, hogy a kenyér és a pékáruk forgalmi adóját is csökkentsék. 

– Amennyiben csökkenne az áfa, akkor nőne a forgalom, nőne a sütőipar forgalma, illetve a költségvetésnek a bevételi oldala nem csökkenne, hiszen ez által csökkenne a feketegazdaság, elvégre már kisebb mértékű áfával nem érdemes próbálkozni. Tehát mindenféleképpen úgy gondolom, ez kedvező hatással lenne a gazdaságra és az emberek fogyasztására – hangsúlyozta Lakatos Tibor alelnök, Magyar Pékszövetség.

 

250-féle kenyér a polcokon

 

A Pékszövetség azt mondja, az áfacsökkentésre vonatkozó tervük nem új keletű, évek óta szorgalmazzák. Kezdeményezésüket egy tanulmánnyal együtt már korábban megküldték a földművelésügyi tárcának. A kormányzati szakértők korábban arra hivatkozva utasították el a pékek tervezetét, hogy legalább 250-féle kenyér van forgalomban az országban, így nehéz lenne meghatározni, melyik számít alapvető élelmiszernek. A pékek erre azt felelték, a Magyar Élelmiszerkönyv pontosan leírja, hogy milyen összetevőkből kell állnia egy terméknek, így akár speciálisan a legtöbbet fogyasztott pékárukra is vonatkozhatna az áfacsökkentés. A Magyar Pékszövetség hozzáfűzte, terveikről a nemzetgazdasági miniszterrel is szeretnének tárgyalni.

Z. Pintye Zsolt

(Fotó: internet)