A pandémia miatt más az idei halottak napja

Mindenszentek napján ünnepelte a katolikus egyház az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, november 2-án, halottak napján minden elhunytról, különösen a tisztítótűzben szenvedő lelkekről emlékezünk meg.

Varga András esperes bíboros a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta: Papként halottak napján is az örök élet fényéből gondol elhunyt szeretteire. A gyerekeknek is tudniuk kell az elmúlásról, szeretteik elvesztéséről. Régen ezt személyesen megtapasztalhatták, hiszen nem a kórházakban távoztak el a hozzátartozók, hanem otthon. Aki a járvány miatt esetleg nem tud elmenni a temetőbe, otthon gyújtson gyertyát és emlékezzen meg halottairól.

Sok szent él a világban ma is, és miután befejezik földi pályafutásukat, utána emeli az egyház oltárra őket, azaz boldoggá, illetve szentté avatja – mondta el Lipták József, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye berettyóújfalui esperesi kerület esperese és a hajdúszoboszlói egyházközség Plébánosa.

De nyilvánvalóan nem minden szentéletű férfit vagy nőt, gyermeket avathatnak szentté, éppen ezért van egy nap, november elseje, amikor minden olyan szentről megemlékezünk, akik ebben a világban éltek már, de hivatalos formában nem avatták szentté. A halottak napja ehhez az ünnephez kapcsolódik, amikor minden halottra emlékezünk, értük is mutatunk be szentmisét – tette hozzá Lipták József.

 

Forrás: hirado.hu