A nyíregyháziak is döntöttek

A politikus megköszönte a városlakóknak a részvételt, amely százalékokban mérve a nagyvárosok átlagához képest magasabb volt, és azt is, hogy éltek a véleménynyilvánítás lehetőségével. A hétvégi népszavazáson a nyíregyháziak 41,47 százaléka adott le érvényes szavazatot, közülük 97,82 százalék a nem válaszra voksolt. Jászai Menyhért szerint a nemek országosan 98 százalékos arányával a választópolgárok erős felhatalmazást adtak a kormánynak, akár a jogalkotásra, akár a további brüsszeli tárgyalásokra. A Fidesz városi elnöke úgy látja, akik a távolmaradásra, vagy az érvénytelen szavazásra buzdítottak, azok azt az európai politikát támogatják, amely ellentétes Magyarország érdekeivel.

– A nyíregyházi közgyűlés 2016. január 28-án már foglalkozott ezzel a kérdéssel, és elutasította a kötelező betelepítési kvótát. Most tulajdonképpen a 35 ezer 977 nemmel szavazó nyíregyházi, ami egy nagyon jelentős szám – közelíti a 98 százalékot – ezt a korábbi döntést erősítette meg, és mondta azt, hogy helyesen döntött a közgyűlés – tette hozzá Jászai Menyhért.