A Nyíregyházi Törvényszék a Miskolci Állásbörzén

A XXIV. Miskolci Állásbörzét prof. dr. Torma András, a Miskolci Egyetem rektora nyitotta meg, hangsúlyozva, hogy immár karriert is nyújtanak, nemcsak diplomát. Elmondta, hogy kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy az egyetemen végzett hallgatók piacképes tudással jelenjenek meg a munkaerőpiacon, és elősegítsék felkészülésüket az álláskeresésre. A mintegy 70 kiállító cég részvételével megtartott rendezvény az ország egyik legnagyobb vidéki állásbörzéje.

Hagyományosan minden évben átadják az Állásbörze Díjat az egyetem vezetése által kiválasztott, tevékenységét felelősségtudattal végző cég részére. 2018-ban ez a díj a villamosenergia-termeléssel foglalkozó Mátrai Erőmű Zrt-t illette. A díjat dr. Derekas Barnabás, az erőmű stratégiai igazgatója vette át. Köszönetét kifejezve hozzáfűzte, hogy cégük életében fontosnak tartják, hogy meg tudják tartani a munkaerőt, s ennek érdekében fokozott erőfeszítéseket is tesznek, valamint figyelmet fordítanak arra, hogy jól képzett munkaerőt foglalkoztassanak. A Miskolci Egyetemen végzett kollégáik magas szakmai tudással rendelkeznek. A rendezvény résztvevői ezt követően megtekintették a Mátrai Erőmű Zrt. bemutatkozó kisfilmjét.

A Nyíregyházi Törvényszéket a Szakmai Gyakorlati Börzén Dolhainé dr. Mészáros Zsófia fogalmazó és dr. Kaptáné dr. Endrédi Emese bírósági titkár képviselte. A törvényszék azoknak a joghallgatóknak kívánt segítséget nyújtani, akik joggyakorlatukat teljesítéséhez kerestek gyakorlati helyet. A bíróságokon biztosított gyakornoki lehetőség során a joghallgatók a törvényszék bíráinak mentorálásával szerezhetik meg a pályaoreintációhoz szükséges tapasztalatokat. A törvényszék standját leginkább a megyében lakó joghallgatók keresték fel, és jelezték, hogy szívesen töltenék gyakorlatukat a bíróságon. Többen konkrét pályázati anyaggal is érkeztek. Az érdeklődők rövid kvízkérdésekre is válaszoltak, melynek során számot adhattak a bírósággal kapcsolatos tudásukról. Nagy népszerűségnek örvendett a törvényszék épületét ábrázoló, ajándékba elvihető kis csoki, valamint sokan megtekintették a bíróság tevékenységét bemutató rövidfilmet is.

Külön említést érdemel, hogy prof. dr. Torma András, az egyetem rektora személyesen is felkereste a törvényszék standját, és kifejezte, hogy nagyon büszke azokra a volt hallgatóira, akik ma már a Nyíregyházi Törvényszék bírói karát erősítik.