A Nordmann a legnépszerűbb

A laikus vevő egyedül nem is tudja eldönteni, hogy melyik fajtát, melyik méretet válassza, amely leginkább megfelelő lesz az otthonában. A vevőknek már nem sok idejük maradt a válogatásra, hiszen egy hét múlva a piacokon a most árult fák már teljes pompájukban állnak a családoknál. December 10- től a Búza téri piacon is kínálnak az árusok karácsonyfát, de emellett a NYÍRVV Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő többi piacon is beszerezhetik a fenyőfát a családok. A Tokaji úti, az Örökösföldi és a Korányi úti vásártéren is többféle és méretű fából válogathatnak a vásárlók.
Kavalecz Róbert, a NYÍRVV Nonprofit Kft. irodavezetője a Nyíregyházi Televízió Híradójának elmondta, közel 120 helyet tudtak biztosítani a négy piacon az árusoknak. Az árusok között kereskedők és termelők egyaránt kínálják portékájukat. Az irodavezető azt mondta, közel 70 partnerüknek tudtak helyet biztosítani.
Karácsonyfát a piacok nyitvatartási idejében, reggel 6- tól délután 17 óráig válogathatnak az érdeklődők. Idén is az ezüst, a luc és a Nordmann fenyőből fogy a legtöbb.

Mán Dezső kereskedő azt mondta, a Nordmann fenyő a legkeresettebb, abból is a 2-2,5 méter körülieket viszik az emberek.
A szakember szerint ez a fajta nem hullik, és viszonylag jól tűri a fűtött lakásokat, tűlevele még hetek múlva is eredeti pompájában ragyog. Egy átlagos, 2-2,5 méter magas fa 10-12 éves, a nagyobbakat pedig 15-16 évvel ezelőtt ültették. A főleg Zala és Vas megyében nevelkedett fenyőfák kiválasztásánál azonban más szempontokat is figyelembe vesznek a vásárlók.
Aki még nem szerezte be a számára leginkább megfelelő karácsonyfát, december 24-ig a NYÍRVV Nonprofit Kft. által üzemeltetett piacokon ezt megteheti.

Mikita Eszter