„A nőnevelés ügyének diadalos napja”

Lukács Ödön református lelkész már az 1880-as években gondolkodott egy Nyíregyházán felállítandó nõnevelõ intézetrõl, de az csak 1902 õszén, Görömbei Péter esperessége alatt nyithatta ki kapuit. A leányinternátust a felsõ-szabolcsi református egyházmegyében szolgáló lelkészek leánygyermekeinek a taníttatására hozták létre. A Bethlen Gábor utcai épület az elsõ világháború évei alatt elõbb katonai kórház, majd román laktanya lett, a háború után pedig szükséglakásokat alakítottak ki benne.
Az Országos Református Lelkészegyesület 1923-ban, Pápán megtartott közgyûlésén azt a határozatot hozta, hogy a megfelelõ javítások és bõvítések után ebben az épületben nyissák meg a leánynevelõ intézetet. A munkálatokkal Márton László nyíregyházi mérnököt és Várallyay Sándor építési fõvállalkozót bízták meg. Az országos gyûjtés mellett a város háromezer aranykorona segéllyel és százezer ingyen téglával támogatta az építkezést.
1926 nyarán már meghirdették a felvételt a Leány­kálvineumba, mely szerint 10 református leányárvát ingyenes helyre, míg száz leányt fizetéses helyre vesznek fel. A hirdetményben közölték a legfontosabb alapelveket is: „Az intézet mélyen vallásos s jellegzetesen református világ- és életnézet alapján rendezkedik be. Reggel, este áhítat, közös és magán bibliaolvasás, külön bibliaórák, kátérepetíciók, az énekeskönyv teljes begyakorlása, vasárnapi iskolai, leányegyesületi munka, vasárnap kétszer templom, rossz idõ esetén házi istentisztelet”. A lányok felügyeletére és nevelésére az igazgatónõ mellett négy tanárnõ, egy német nyelvû szaktanárnõ, intézeti lelkész és egy szintén német betegápolónõ ügyel. Az intézet érintkezési és társalgási nyelve a német, cél négy év alatt a teljes német nyelvi készség elsajátítása. A tanító és nevelõ személyzet a garancia arra, hogy az intézet elérje legfõbb célját: „a régi magyar kálvinista nõtípus visszaállítását” és „sikerrel tudja fölvenni a nyílt küzdelmet a mai divattúlzás fertõzése, fõként a leányok mind ijesztõbb módon tapasztalható elfiúsodása ellen”.

(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)