A magyarok tragédiája - a Don-kanyarban elesettekre emlékeztek

Jan 14, 2026

A nyíregyházi Magyar Királyi II. Rákóczi Ferenc 12. honvéd gyalogezred doni harcokban elesett hőseire emlékeztek a vármegyeháza falán elhelyezett emléktábláknál. Nyolcvanhárom évvel ezelőtt 1943. január 12-én indította meg támadását a szovjet Vörös Hadsereg a Don-kanyarban, amelynek következtében mintegy százezer magyar katona vesztette életét. A közel 4500 fős 12. honvéd gyalogezredből alig több mint hétszázan tértek vissza Nyíregyházára.

A tárogató hangjaival kezdődött a megemlékezés. A Nyíregyházán és Nyírbátorban állomásozó Magyar Királyi II. Rákóczi Ferenc 12. honvéd gyalogezred katonáit 1942 őszén vezényelték a Don-kanyarba. Az ezredet 1942. október 13-án, a Hősök terén búcsúztatta a város lakossága. Ennek állít emléket a vármegyeháza falán elhelyezett tábla.

Magyarlakta területeket védtek

„Fontos emlékezni ezekre a hősökre, hiszen negyvenöt évig nem volt szabad kiejteni a nevüket, nem volt szabad emlékezni rájuk. Fasisztáknak tartották őket, hódítóknak, agresszoroknak. Holott köztudott, hogy Magyarországot belekényszerítették a második világháborúba. Hiszen a két bécsi döntés alapján jogosan visszakapott magyarlakta területeket meg kellett védeni. A románok és a szlovákok már hamarabb csatlakoztak a német hadsereghez és bevonultak a Szovjetunió területére. Tehát nem volt más kiút, mert félt a kormányzó és a kormány, hogy német győzelem esetén megint elveszítjük a területeinket”

– emelte ki Dalmay Árpád, a Rákóczi Szövetség Nyíregyházi Szervezetének elnöke.

A másik tábla azoknak a katonáknak állít emléket, akik nem tértek haza a Don-kanyarból. Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés alelnöke arról beszélt, nem csak emlékezni, emlékeztetni is kell az évfordulókon.

Emlékezni és emlékeztetni

„Ha a doni tragédiára emlékezünk, akkor nekünk mindig az volt az üzenetünk, hogy ez a tragédia nem történhet meg még egyszer. Ha szétnézünk a világban, akkor azt látjuk, hogy körülöttünk olyan háború dúl, amely nem a magyar érdekeket szolgálja. Fontos, hogy megmaradjunk a béke szigetének, hogy a mi gyerekeink, unokáink ne vegyenek részt egy olyan háborúban, amely csak a tragédiát ismételné meg, azt a tragédiát, amelyben ezrek adták életüket ott, a Don-kanyarban”

– mondta Baracsi Endre.

Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő kiemelte, évtizedekig nem lehetett beszélni a doni katasztrófáról, ami a huszadik századi magyar történelem egyik legnagyobb tragédiája volt.

Tovább él a doni hősök emléke

„A halál szele a Don-kanyarból söpörte el a magyar katonákat, akik hősiesen küzdöttek. Akik egy folyamvédelmet valósítottak meg német hadseregparancsnokság alatt. Ellátási problémákkal küzdöttek, a fegyverzetük, a téli felszerelésük hiányos volt, mégis hősiesen kitartottak. A nagy veszteség is azt mutatja, hogy az első puskalövés után nem futamodtak meg a túlerőben lévő szovjetekkel szemben. Azért jó, hogy emlékezünk rájuk, mert így megmarad az ő hősiességük a szívünkben és a lelkünkben. És el tudjuk mondani azoknak a generációknak, akik azóta nőttek föl. Tehát az unokáknak, dédunokáknak, lassan ott tartunk, hogy az ükunokáknak, hiszen nyolcvanhárom éve történt ez a katasztrófa”

– fejtette ki az országgyűlési képviselő.

A rendezvény zárásaként a jelenlévők a vármegyeháza falán lévő két táblánál elhelyezték az emlékezés koszorúit.

Hájer Zsigmond

Kapcsolódó galéria

Doni hősökre emlékeztek 2026 januárjában

Előző hír
Embert és gépet próbáló időjárás – kemény napot zárt a NYÍRVV
Következő hír
KOLLEKTÍV – közös kiállításon mutatkoznak be a nyíregyházi művésztanárok

Kapcsolódó híreink