A magyar folyó föltámadásának napja

Tizennyolc évvel ezelőtt a Szamos felső folyásának romániai vízgyűjtő területén működő román-ausztrál tulajdonú Aurul nevű bányavállalat létesítményéből nagy mennyiségű cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Szamos és a Tisza folyókba. A szennyeződés február 1-12 között vonult le a Tiszán, ökológiai katasztrófát okozva a folyó élővilágában. Akkoriban a szakértők csak „második Csernobilként” emlegették, utalva ezzel a mérhetetlen károkozásra. Erre a tragikus eseményre emlékezve a Magyar Országgyűlés február 1-jét a Tisza élővilágának emléknapjává nyilvánította.

Tisza. A „legmagyarabb” folyamunk. Nincs még egy folyó, mely hol méltóságteljes, lassú kanyargásával, hol zabolátlan rohanásával ilyen mélyen beleásta volna magát a magyar ember szívébe. Nagy költőink, íróink közül Petőfi, Juhász Gyula, Móricz és Tömörkény lelkét is megérintette a folyó egyedülálló hangulata, de az itt élő nép is számtalan dalban, balladában örökítette meg a szőke Tisza szépségét, ártéri erdőkkel kísért szalagját, morotváinak rejtélyes lakóit. Mondják, hogy a Tisza lágy és szeszélyes akár egy asszony. Így hát nem is lehet másként bánni vele: szeretni kell, de óvni is, hogy vize az utánunk jövőket is hűsítse, halai táplálják unokáinkat és lelkük hazatalálhasson a békés tiszai tájban.

A Tisza ezer arca

Hogyan alakult ki a folyó?

A Tisza vízgyűjtőjét, ahogy a folyók medrét évmilliók alatt egyrészről a kéregmozgások, a vulkáni tevékenység, másrészről a víz és a szél alakították mai formájára. A szorosabban vett tiszai vízrendszer kialakulásának kezdete nagyjából 1,5 millió évvel ezelőttre esik. A pliocénben a hegytömbök több szakaszban történt kiemelkedése következtében hazánk területén kialakult a Pannon beltenger, amely a korszak végére folyamatosan feltöltődött. A Tisza az Alföldre kilépve középszakasz jellegű, meanderező folyó. Pályáját végigkísérik a levágott kanyarulatok, vagyis morotvák, az árvizek által létrehozott övzátonyok. A változások tehát nem szűntek meg a geológiai a jelenben sem. A kanyarulatok vándorlásával, lefűződéseivel a medre a mai napig folyamatosan változik.

Homokpadok a Tisza tiszakerecsenyi szakaszán (MTI-fotó: H. Szabó Sándor)

Folyószabályozás – a beavatkozás hatásai

Az emberi beavatkozások legkorábbi nyomai a rézkorból valók. Jelentősebb tájátalakításra körülbelül az 5. századtól került sor, de csak a múlt évszázadban vált jelentőssé. A 19. század közepén kezdődtek meg azok a nagyarányú vízrendezések, amelyek mind a mai napig meghatározzák a Tisza-völgy vízföldrajzi képét. A szabályozási munkálatok elsősorban az árvízvédelmi töltések építését, valamint a kanyarulatok átvágását célozták meg az árhullám minél gyorsabb levezetése érdekében. A munkálatokat Széchenyi vezetésével, Vásárhelyi tervei, pontosabban a század első felében, főként Huszár Mátyás vízszabályozási terveinek felhasználásával kezdték meg. Meg kell jegyezni, hogy már akkor több szakember azon a véleményen volt, hogy a folyó kiöntéseit nem szükséges megakadályozni, csak korlátozni kell: az árvizek szétterítésén alapuló szabályozási rendszer kialakítását szorgalmazták.

Egy tanösvény kilátója a Tisza árterében, Rákóczifalva térségében a 2013-as árvíz idején (MTI-fotó: Bugány János)

Páratlan élővilág

A folyó felsőbb részein, de az Alföldön is a Tisza a mai napig rendkívül gazdag élővilággal bír, annak ellenére, hogy a kanyarulatok átvágásával a folyó hossza jelentősen csökkent, az „élő ártér” pedig mára csak a viszonylag keskeny hullámtérre korlátozódik. Kiemelkedő értékei az élő folyó tájformáló munkája nyomán kialakuló természetes geomorfológiai elemek – mint például a zátonyok, a homokstrandok, a morotvák, a szakadópartok, a kanyarulatok –, amelyek egyben egyedi, jellegzetes élőhelyek is.

Hód friss rágása egy fűzfán a Tisza holtágán, Tiszaalpár határában (MTI-fotó: Ujvári Sándor)

Legismertebb kincse: a tiszavirág

A Tisza egészén – mint jó természetességű élővíz – a Kárpát-medence egyik legnagyobb biodiverzitású és számos egyedi elemmel, sajátságos arculattal, jellegzetességekkel rendelkező élő rendszerei maradtak fenn. A legjelentősebb, és egyben közismert természeti érték a folyóban a tiszavirág (Palingenia longicauda), amelynek az utóbbi évtizedben számos rég nem tapasztalt tömeges és igen látványos rajzása volt tapasztalható.

Kérészek (Palingenia longicauda) a Tiszán Nagykörű közelében (MTI-fotó: Bugány János)

Az élőhelyek fenntartása hosszú távú cél

Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásának feltétele volt a közösségi jog átvétele. A természetvédelem vonatkozásában ez azt jelentette, hogy a magyar jogrendbe be kellett illeszteni az unió madárvédelmi és élőhelyvédelmi irányelvét is. A két irányelv mellékleteiben szerepelnek azok a jelölő fajok, illetve élőhelyek, amelyek közösségi jelentőségűek, amelyek megőrzéséről a tagállamoknak gondoskodniuk kell. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy olyan területeket kell kijelölni, amelyek az adott tagállam területén biztosítják e fajok és élőhelyek hosszú távú fennmaradását. Ezek a területek a NATURA 2000 területek.

Tavirózsa virágzik a Tisza holtágán, Tiszaalpár határában (MTI-fotó: Ujvári Sándor)

Színes fajgazdagság, egyedi arculat

A Tisza, illetve tágabb értelemben a Tisza-völgy állatvilága rendkívül gazdag, az eltérő környezeti feltételeket biztosító élőhelyek sorozata az élőlény-közösségek rendkívül összetett hálózatát adja. Így a Tisza nem csak fajgazdagságával hanem összetettségével is kitűnik. A folyóvölgy, topográfiai elhelyezkedése következtében egyedülállóan fontos szerepet tölt be az európai ökológiai hálózatban. Zoogeográfiai szempontból a fauna képviselői között legnagyobb arányban az európai, az euro-szibériai, ponto-kaspi és mediterrán fajok vannak jelen. Kiemelkedő jelentőségűek az őshonos kárpáti – úgynevezett endemikus – fajok. Ezeken túlmenően a Tisza élővilága az európai folyók nagyfokú meliorációja (talajjavítása) révén dacára a Felső-Tisza részének szabályozottsága ellenére is páratlan értékeket képvisel.

Tőkés récék (Anas platyrhynchos) a Tiszán a Tiszalöki Vízlépcső alatt 2017 telén (MTI-fotó: Balázs Attila)

A tiszai ciánszennyezés

A Tisza történetének talán legsúlyosabb katasztrófája 18 évvel ezelőtt történt. A román-ausztrál tulajdonú Aurul nevű bányavállalat Zazár település közelében működő ülepítő gátja 2000. január 30-án éjszaka egy kb. 25 m-es szakaszon átszakadt. A ciánt és nehézfémeket tartalmazó víz a Lápos folyóba zúdult, ahonnan a Szamosba, majd a Tiszába került. Mivel a bányavállalatnak nem volt kárelhárítási terve, a szennyezés lokalizálását vagy enyhítését meg sem kísérelték. A szennyezőanyag koncentrációja a katasztrófa helyén a határérték 180-szorosát is meghaladta. A legsúlyosabb károk a Tisza élővilágában keletkeztek, ahol a 40 km hosszan elnyúló ciánfolt két hét alatt vonult le. Akkoriban a szakértők a csernobili atomkatasztrófa óta történt legnagyobb környezeti katasztrófának is nevezték.

Nátriumbioszulfát tartalmú szerrel oltják a csalihalakat Tiszadobon 2000. február 10-én. A cianidok lebontását segítő ellenanyaggal beoltott 500 db halat a Tiszadob és Tiszasas közti 110 km sugarú kör mentén helyezték ki a Hortobágyi Nemzeti Park emberei, hogy a tápláléklánc csúcsragadozóinak védelmet nyújtsanak, ha azok mérgezett tetemekből táplálkoznak. A természetvédelmi őrök és felügyelők elsősorban az egyedenként 500.000 forint eszmei értékű rétisasokat igyekeztek megmenteni az elhullástól (MTI-fotó: Oláh Tibor)

Magyarországon a vízügyi hatóságok igyekeztek mérsékelni a károkat. Ennek köszönhetően a Tisza-tó nagy része (93%-a) érintetlen maradt, a holtágak és árterek csak kis mértékben szennyeződtek, a kiskörei vízerőmű alatti szakaszon pedig negyedével csökkent a cián koncentrációja. Az elpusztult halak azonnali eltávolítása is szükséges volt, hogy a mérgezés ne terjedjen tovább a táplálékláncban.

2000. áprilisi becslés szerint a Tisza magyarországi szakaszán 1241 tonna hal pusztult el, ez nem csak az élővilágot, a halászati vállalatokat is lesújtóan érintette. A katasztrófa után biológusok úgy becsülték, hogy a halállomány újratelepítése 5 évet, az élővilág teljes helyreállása pedig 10–20 évet is igénybe vehet.

A katasztrófa miatt Magyarország 29,3 milliárd forintos kárigényt jelentett be, melynek később bíróságon próbált érvényt szerezni. Románia is a bányavállalatot tette felelőssé a szennyezésért, a cég pedig a szokatlanul nagy mennyiségű havazást okolta a történtekért. A Fővárosi Bíróság 2006-ban közbenső ítéletében kimondta, hogy a katasztrófáért az Aurul jogutódja is felelősséggel tartozik. A jogutód ellen azonban csődeljárás indult és le is zárult, mielőtt a bíróság jogerősen megítélhette volna a kártérítést. A Fővárosi Bíróság végül alperes hiányában kénytelen volt megszüntetni az eljárást minden idők talán legsúlyosabb magyarországi folyószennyezési ügyében.

Fürdőző a Felső-Tisza legnagyobb strandján, Gergelyiugornyán (MTI-fotó: Balázs Attila)

A folyó eközben a vártnál gyorsabban regenerálódott. A kagylók, szitakötők, kérészek, rákok állománya 2002-re helyreállt, 3–4 év alatt pedig a vízi élővilág 95%-a újra megjelent az érintett folyókban, a lebegő hordalék és az üledék nehézfémtartalma azonban még tíz évvel a katasztrófa után is magas értékeket mutatott.

Forrás: hirado.hu