A legszebb Valentin-napi ajándék Nyíregyházán

Nyíregyházán is több helyütt ünnepelték a szerelmeseket, de talán a legemelkedettebb, legbensőségesebb módon az Acapellart Énekegyüttes járta körbe a szerelmi témát egy kamarakoncert keretében. A műsornak a város vendégháza adott otthont, annak rendezvényszervezője kérte föl a hat cantemusos múlttal is rendelkező fiatalembert egy ünnepi énekprogram elkészítésére. Orémusz Maja másodízben invitálta a Bencs Villába az énekeseket, hiszen tavaly nyáron már adtak egy sikeres koncertet az aranytorkú legények az Isten szent ege alatt című szabadtéri műsorban, amikor Zsarnai Krisztián evangélikus esperessel és feleségével együtt dicsérték a Teremtőt a villa parkjában. Annak a rendezvénynek a fogadtatása gondolkodtatta tovább a szervezőket, hogy a város büszkeségei újra megörvendeztethetnék a közönséget. S hogy mikor? Természetesen egy olyan dátumra vártak, amely afféle „énekelt csokor” gyanánt tálalhatja majd föl a fiúk műsorát.

MAGYAR KÖLTŐKET IDÉZTEK

Valentin-napja kapóra jött Nagy Attilának, Leányvári Lászlónak, Eszenyi Gábornak, Tóth Gergőnek, Magyar Istvánnak és Magyar Péternek. Utóbbiak nemcsak az énekhangjukkal, hanem híres költemények részleteivel is meglepték a nagyérdeműt, Radnóti Miklóst, József Attilát, Juhász Gyulát, Petőfi Sándort vagy éppen Ady Endrét idézve a jelenbe. Sőt! Péter műsorvezetőként kommentálta az előadott dalokat, meg-megmagyarázva, mikor mit hallottak a szép számban összegyűlt vendégek a Bencs teremben.

NEMZETKÖZI PALETTA

A repertoárt különböző nemzetek énekeiből állították össze, a magyaron kívül angolul, franciául és olaszul is elbűvölték a hallgatóságot. Vidámabb és melankolikusabb szerzemények váltották egymást, végigkísérve a szerelem mérföldköveinek eseményeit (vonzalom, udvarlás, együttjárás, civódás, féltékenység, kibékülés, euforikus boldogság, házasság).

AZ ALKOTÓKUCKÓ CSODÁI

Az egyetlen szerelmi szálra felfűzött műsorszámok éppúgy levették a lábukról a villába érkezett hölgy vendégeket, mint a házban kiállított ékszerek, amelyeket Ragányné Zsatku Eleonóra mutatott be a nagyközönség előtt. Nórika a nyíregyházi Alkotókuckó csodáit tárta a kreativitást kedvelő szemlélődők elé.

CSAK FÉRFIAKNAK

Hogy a férfiak se maradjanak néznivaló nélkül, Zentai Mihály biztosította az erősebbik nem számára a csodálnivalót. Nagyszámú rádiógyűjteménye egy részét engedte át a Bencs Villának pár nap erejéig. A tárlat apropóját a rádiózás világnapja, február 13-a adta. A kollekció 19-éig tekinthető meg a Sóstói úti kúriában.

A LEGMAGASABB IGÉNYESSÉGGEL

A meghitt, családias ünnep teázással ért véget, amelyen minden Acapellart-rajongó megszorongathatta a fellépő művészek kezét, biztosítva őket arról: valóban művészekként tisztelik – amúgy a hétköznapi élet különböző területeiről érkezett – urakat, akik a legnagyobb alázattal próbálnak műsoraikra, hogy a legmagasabb fokú igényességgel adják azt elő. Mindannyiunk örömére!

Beliján Mária Magdolna