A LEGOLAND híre mindent vitt a közgyűlésen!
Közel 10 milliárd forintból épülhet LEGOLAND Discovery Center, azaz egy LEGO élményközpont Nyíregyházán. Ezt a bombasztikus hírt közölte Nyíregyháza polgármestere a mai közgyűlésen. A képviselő testület idén másodjára ülésezett a városházán. Napirendre került a város szmogriadó tervezete, a kábítószerügyi tanács működése és a városi nagyrendezvények menete is.

A közgyűlés zárt ülésen dr. Rémiás Tibort választotta meg a Jósa András Múzeum igazgatójának, és Szabó Dénes karnagy újabb 5 évre kapott megbízatást a Cantemus élén.

Rendkívül népszerű a LEGOLAND Discovery Center Manchesterben. Az internetes beszámolók szerint a különleges, interaktív élménypark elvarázsolja a gyerekeket, sőt a felnőtteket is. Ilyen fedett LEGO-park összesen négy működik Európában, az ötödik pedig Nyíregyházán épülhet meg.

 

Kormányzati segítséggel

 

A kormányzat arról döntött, hogy 9,5 milliárd forinttal támogatja a turisztikailag meghatározó beruházást. A kormányhatározatot a mai közgyűlésen a napirendi pontok tárgyalása előtt jelentette be dr. Kovács Ferenc. A polgármester elmondta, a kormányzat több éves előkészítő munka után adott zöld utat a fantasztikus projektnek.

További képekért kattintson a fotóra!

– Nem is lehet felmérni ennek a jelentőségét! Ez egy óriási projekt. Vannak a világban a Disneylandek, vannak a LEGOLAND-ek nem nagy számban. Most egy újabb Nyíregyházán valósulhat meg. Minden adottságunk meg van hozzá. Nagyon komoly, több éves előélete van ennek, de igazán most kerül napvilágra és most válik nyilvánvalóvá, hogy a kormány teljes mellszélességgel mellé állt – tette hozzá dr. Kovács Ferenc.

 

Kiemelt turisztikai térség lett a Nyírség!

 

A nyíregyházi LEGOLAND elképesztő anyagi támogatása annak köszönhető, hogy a Balaton, Sopron és környéke, a Tokaji borvidék mellett a Nyírséget – benne Nyíregyházát – és a Felső-Tiszát is kiemelt turisztikai térségnek nyilvánította a kormányzat. Az elképzelések szerint a 2020-ig tartó uniós gazdasági ciklusban így összesen 105 településen 49 kiemelt idegenforgalmat növelő beruházás valósulhat meg.

Nyíregyházán a LEGOLAND mellett több mint 5 milliárd forintból fejleszthetik az állatparkot, másfél milliárd forintból a Sóstói Múzeumfalut, több mint egymilliárd forintból szépülhet meg a szabadtéri színpad és közel 300 millió jut a Bencs Villa felújítására. A LEGOLAND Discovery Center kialakítását a képviselők pártállástól függetlenül támogatják. 

– Örülünk neki, hogy ilyen mértékű és léptékű beruházást hajtanak végre Nyíregyházán. Amikor korábban voltak fejlesztésekkel kapcsolatos meglátásaink, és úgy nyilatkoztam, hogy vannak olyan kiaknázatlan lehetőségek Nyíregyházán, hogy a turisztikai szempontból, illetve a város turisztikai erejét növelő beruházásokból miket lehetne végrehajtani, de nem kívántam előre szaladni az időben. Például ez volt az egyik, hogy a LEGO beruházását olyan mértékben növeljük, illetve olyan partneri viszonyt alakítsunk ki vele, ami hosszú távon még nagyobb vonzerőt tudjon biztosítani a város számára – fogalmazott a jobbikos Béres Csaba.

A Fidesz-frakció vezetője a bejelentés kapcsán azt mondta, ez a kormányzat részéről a városban folyó munka elismerése. 

– Nagyon örülünk neki, hogy a kormányzat észrevette ezt a komoly munkát, amit itt 2010 óta ez az önkormányzat folytat, hogy lépésről-lépésre hogyan szeretnénk Nyíregyházát kinyitni a világ felé. Először a munkahelyekkel, munkahelyteremtéssel, ezt követően pedig a munkahelyteremtésre épülő szórakoztató, egyéb létesítményekkel is. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon példás és nagyon köszönnivaló döntés a kormányzat felé – tette hozzá dr. Adorján Gusztáv.

 

Újabb kondipark épül

 

A polgármester még a napirendi pontok tárgyalása előtt jelentette be azt a hírt is, hogy a város 100 százalékos támogatást nyert egy újabb kondipark kialakítására. A jól felszerelt, nagyobb méretű szabadidőpark az Igrice utcán épül majd meg. Dr. Kovács Ferenc arról is beszámolt, hogy Szatmárnémeti önkormányzatával társulást hoztak létre és így a két testvértelepülés közösen nyújt majd be pályázatokat uniós forrásokra.

 

Kilenc nagyrendezvény fokozza a jókedvet

 

A képviselő-testület elfogadta az idei év városi nagyrendezvényeiről készített előterjesztést. Idén a Hello Nyíregyháza!, a Városnapok, a Gyermeknap, a Múzeumok Éjszakája, a Néptáncfesztivál, a Sunshine és a Retro születésnap, a Tirpák Fesztivál és Pálinkanap valamint az adventi programok kerültek bele a nagyrendezvények listájába, ezek keretösszegét pedig 37 millió forintban határozták meg. A szocialista Nagy László elmondta, korábban kétkedve fogadták a Hello Nyíregyházát!, de az ennek ellenére beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A Nyírségi Őszt azonban újjáélesztenék. 

– A nagyrendezvények kerete, szerkezete 15-20 éve változatlan, botorság lenne azt mondani a részemről is, hogy mi ezzel nem vagyunk elégedettek. Persze vannak hiányérzeteink, amit milliószor megfogalmaztunk már. Eltűnt a város nagyrendezvényei közül a Nyírségi Ősz. Gondolom, hogy ezen már mosolyognak sokan a másik oldalon, akik hallják ezeket a szavakat, de azt gondolom, hogy a Nyírségi Ősz hagyományosan Nyíregyházához köthető rendezvény – emelte ki Nagy László, az MSZP önkormányzati képviselője.

 

Szmog esetén csak a legkorszerűbbek

 

A képviselő-testület módosította a város szmogriadó tervét. Ez alapján az önkormányzat a legszennyezettebb értékeket mutató napokon azt is elrendelheti, hogy a legkorszerűbb környezetvédelmi besorolású gépjárművek közlekedhessenek a város útjain.

 

Lovascsarnok épül a Pagonyban

 

A helyi építési szabályzat módosítását is megszavazták ma a közgyűlésen. Erre azért volt szükség, mert a Pagony Szálloda tulajdonosa egy idegenforgalmat növelő lovascsarnok építését tervezi. A módosításért cserébe ráadásul egymillió forint közérdekű kötelezettségvállalást tett a vállalkozó. A pénzt az önkormányzat a zöldterületek bővítésére fordítja.

 

Elégedettek a drogok elleni küzdelemmel

 

A kábítószerügyi tanács működését is értékelte a közgyűlés. A polgármester erről azt mondta, hogy elégedettek a szervezet munkájával és azt szeretnék, ha továbbra is hatékonyak lennének, mert a drogok elleni küzdelemben nem lehet megállni.

 

Folytatnák a felújítást a Hősök Temetőjében

 

A képviselők azt a tervezetet is támogatták, hogy az önkormányzat pályázatot nyújtson be a Hősök Temetőjének további rekonstrukciójára. A tervek szerint a jelenlegi salakos sétány helyett diszkőburkolatot helyeznének el, és folytatnák a sírkövek felújítását is. A pályázat szerint erre a célra 80 millió forintot szeretne az önkormányzat fordítani.

 

Új igazgató a múzeumban

 

Zárt ülésen személyi kérdéseket is tárgyaltak a képviselők. Új igazgatót választottak a Jósa András Múzeum élére. A posztot idén áprilistól 2019. március 31-ig dr. Rémiás Tibor tölti be. A Cantemus karnagya pedig újabb öt évre a Nemzet Művésze és Kossuth-díjjal is kitüntetett Szabó Dénes lett.

Z. Pintye Zsolt

(Fotó: Szarka Lajos)