A küzdeni akarásra tanított meg a karate! – Beszélgetés Németh Szabolccsal
„Találkozzunk 2 percre!”

„Találkozzunk 2 percre!” című rovatunkban érdekes, ismert és elismert embereket, formációkat mutatunk be, valamennyien nyíregyházi kötődésűek!”

 

Kétszeres EB harmadik helyezett karate küzdelemben, aktív sportolók és megannyi kisgyermek edzője, a Motoros képességek fejlesztése tantárgy egyik oktatója az egyetemen. És még nincs 30! Ő Németh Szabolcs, akit egyre többen ismernek, elismernek térségünkben. Vele beszélgettem.

 

Hat éves voltam, amikor testnevelés órán jelezte a tanárunk, mostantól elérhető a karate oktatás az iskolánkban. Jelentkeztem rá és szinte rögtön lenyűgözött a shotokan karate, amely azóta is az életem része. A küzdősport filozófiának sokmindent köszönhetek, hiszen a küzdeni akarás szinte akaratlanul rögzül az edzéseken, ez pedig egész életemben segített, erőt és kitartást adott. 2015 óta a magyar válogatott kerettagja vagyok, kétszer EB harmadik helyezett lettem karate küzdelemben és 2017 óta a Magyar JKA Karate Szövetség edzői bizottságának tagja is vagyok. Szeretem, amit csinálok és ez a legfontosabb!

 

Szabi hajdúsági fiú volt, felsőfokú tanulmányai miatt költözött Nyíregyházára és itt is maradt. Testnevelő-edző szakra jelentkezett, egy év után pedig szakosodott: a tanári pályát választotta, így pár év múlva már Nagykállóban egy középiskolában tanított, majd visszatért az alma mater-be, jelenleg is a Nyíregyházi Egyetem egyik oktatója.

 

Küzdősport, Motoros képességek fejlesztése és Edzéselmélet. Most ezt a három tantárgyat oktatom. Mellette pedig ugyanúgy karatézok, sőt tanítom is a küzdősportot, jelenleg közel 50 gyermek jár az óráimra.

 

 

Szabi az elmúlt években magán- és szakmai életében is kiteljesedett. Feleségével egy egészségcentrumot indítottak tavaly a belvárosban. Nem hagyományos konditerem, hiszen a funkcionális mozgásformák és a küzdősportok felé orientálódnak. Ám a LABOR-GYM is kínál többek között jógát, kismamatornát, sőt crossfit, TRX, svédmasszázs és természetesen a karate is elérhető Szabiéknál.

Április 21-én, vasárnap Szabi párjáról, Némethné Kotán Fruzsináról olvashatnak a „Találkozzunk 2 percre!” című rovatunkban.

 

Szerző: Rutkai