A köztisztviselőket ünnepelték Nyíregyházán

A köztisztviselők napja alkalmából a Vikár Sándor Zeneiskolába várták a közszférában dolgozókat. A városi ünnepségen dr. Kovács Ferenc polgármester köszöntötte a köztisztviselőket. Beszédében azt mondta: a köztisztviselők a közért dolgoznak, ez a hivatásuk, s a mögött, ami az elmúlt egy évben Nyíregyházán történt, ott a köztisztviselők munkája.

– Volt három választás, amely zökkenőmentesen zajlott, rengeteg beruházás valósult meg, voltak szervezeti változások és pályázati sikerek – mondta dr. Kovács Ferenc polgármester. – Ezek a látványos dolgok, amelyek mögött ott vannak a köztisztviselők, akik nem mindig szem előtt végzik a munkát, ellátják a háttérmunkát és az ügyfélszolgálati tevékenységet, de tudnunk kell, hogy ezek az eredmények nélkülük nem lennének, és ők Nyíregyházáért dolgoznak. Ezért tartom fontosnak, hogy minden évben elismerjük, megbecsüljük őket, az anyagi elismerés mellett az erkölcsi elismerés is nagyon fontos mindenkinek.

 

MÁJERSZKY BÉLA-DÍJ A KIVÁLÓ KÖZTISZTVISELŐI MUNKÁÉRT

 

A Köztisztviselők Napi Ünnepségen megköszönték azoknak a munkáját, akik a legjobb szakmai felkészültséggel és hivatalnokhoz méltó türelemmel végzik napi feladataikat, és hivatali kötelességükön túl precíz és kitartó munkájukkal segítik az önkormányzat működését. „Kiváló Köztisztviselői Munkáért” „Májerszky Béla-díj” adományozható annak a polgármesteri hivatalban dolgozó köztisztviselőnek, aki munkáját pontosan, felelősséggel, megbízhatóan végzi, akinek munkájában érzékelhető a közigazgatási tevékenység színvonalának, hatékonyságának fokozására való törekvés. A kitüntetést dr. Polgári András, a Polgármesteri Hivatal Adóosztályának vezetője kapta, aki az elmúlt öt évben munkájával, illetve kollégái koordinálásával elérte a városlakók körében az adózási morál javulását.

További képekért kattintson a fotóra!

– Tíz éve dolgozom a Polgármesteri Hivatalban, hat éve vezetem az Adóosztályt – mondta dr. Polgári András. – Úgy gondolom, büszkeség az, ha az ember egy ilyen kitüntetést megkaphat. Természetesen tudom, hogy ez nemcsak nekem szól, hanem az általam irányított osztálynak, az ott dolgozóknak, és az egész hivatalnak. Igyekszünk a szolgáltató közigazgatás feltételeinek megfelelni, igyekszünk Nyíregyháza minden állampolgárát segíteni, természetesen a hozzám tartozó területeken, az adóigazgatásban igyekszünk egy nagyon ügyfélbarát adóigazgatást megvalósítani.

 

ELISMERÉS A KIVÁLÓ SZAKSZERVEZETI MUNKÁÉRT

 

A köztisztviselők napja alkalmából a Polgármesteri Hivatal Szakszervezeti Bizottsága 2008-ban „Kiváló Szakszervezeti Tag” elnevezéssel kitüntetést alapított, amelyet a szakszervezet kiemelkedő munkát végzett tagjának adják, aki aktívan részt vesz az alapszervezet közösségi életében, közösséget formáló, összetartó programjában. Az elismerést Harsányi Tünde, a Jegyzői Kabinet munkatársa vehette át.

– 2003 óta dolgozom a Polgármesteri Hivatalban – mondta Harsányi Tünde. – Fontosnak tartom, hogy jó kapcsolatban legyünk az emberekkel, és minél gyorsabban végezzük az ügyintézést. Személyes tapasztalatom, hogy ha az ember jól viszonyul az ügyfélhez és annak kéréséhez, és ezt sugallja a személyiségével és tudásával, akkor az ügyfél is jókedvűen távozik.

A köztisztviselők napja alkalmából megtartott nyíregyházi ünnepségen a köztisztviselők 10, 15, 20, 25, 30, 35, illetve 40 éves szolgálati hűségért elismerést kaptak, és a rendezvényen 15, 20, 25, 30, 35, illetve 40 éves Szakszervezeti Hűség elismeréseket is átadtak.

F. A.

(Fotó: Trifonov Éva)