A kórházban járt a Mikulás

Kicsi és nagy gyerekek egyaránt meglepődtek pénteken a Jósa András Kórház gyermekosztályán, ahol a Mikulás meglátogatta őket. Ráadásul nem is érkezett üres kézzel. Azok a gyerekek sem maradtak ajándék nélkül, akik a folyosón várakoztak, a Mikulás rájuk is gondolt. Sőt, a Nyíregyházi Televízió híradójának azt mondta, ma este mindenki tisztítsa meg a csizmáját.

A Mikulást Nyíregyháza polgármestere is elkísérte. Dr. Kovács Ferenc kifejtette, örül neki hogy az ilyen alkalmakkal színesebbé és vidámabbá tehetik a beteg gyerekek mindennapjait. Elmondta, hogy a kórházban örülnek talán legjobban a gyerekek a Mikulásnak. az ajándékának és öröm látni a csillogó szemeket. Hangsúlyozta, reméli, ez a gyógyulásukat is segíti. Hangsúlyozta: Azt mondják, a lelki tényező nagyon fontos ilyen esetben, úgyhogy ők egy olyan kedves kötelességnek tettek eleget, aminek a hagyományokat ápolva minden évben örömmel állnak elébe.

A képre kattintva galéria nyílik!

Dr. Dicső Ferenc, a gyermekosztály osztályvezető főorvosa azt mondta, örül neki, hogy a hagyományos segítők mellett egyre többen jótékonykodnak is. Úgy látja, hogy a gyermekek ezekben az időszakokban sokkal jobban viselik azokat a megpróbáltatásokat, amiket a kórházban át kell élniük. Látszik az az öröm, a mosoly, jó érzés, amiket ilyen események kapcsán a gyermekek átélnek.

A Mikulás több mint száz csomagot osztott ki a gyerekosztály betegeinek.