A jó(ga) hétköznapokért...

Munkahelyi megbeszélésen, számítógépezés, társasjátékozás, vagy éppen tanulás közben is folyamatosan terhelésnek vannak kitéve a tartásért felelős izmaink és rengeteg feszültség halmozódik fel bennük. A rossz testtartás pedig nemcsak csúnya, de még gyengévé is tehet minket. Ennek elkerülésében, és ha már fennáll, akkor javításában segíthet a Mozdulj Nyíregyháza! programsorozatának egy-egy régi és új eleme, a gerincjóga és a pilates torna is.


GERINCJÓGA: HARMÓNIÁBA HOZ

 

– A sportban nem lehet akadály a kor. Ezt pedig mi sem bizonyíthatja jobban, minthogy tavaly, a gerincjóga programon a legfiatalabb résztvevő 7, míg a legidősebb 70 éves volt – avatott be az előzményekbe Varga Kata jógaoktató, aki csütörtökönként, a Mozdulj Nyíregyháza! programsorozat részeként, 17.00 és 18.00 óra között a Kodály Zoltán Általános Iskolában tartja a foglalkozásokat.

– A gerincjóga megtanítja a helyes testtartást, azt, hogy hogyan járjunk, üljünk, álljunk, vagy éppen lélegezzünk. Ezeket pedig be lehet vinni a mindennapokba. Természetesen segít a stresszoldásban is, harmóniába tudjuk hozni a testet, a lelket, és az elmét is. Mindeközben pedig pihentet is, mert a gyakorlatok elvégzése közben nincs időnk gondolkodni. Ha valakinél komolyabb egészségügyi probléma áll fenn, akkor is végig tudja csinálni a gyakorlatokat, hiszen minden mozgásformánál van alternatíva.


PILATES: „ENERGIKUSSÁ TESZI AZ EMBERT”

 

– A pilates torna sok mindenben hasonlít a jógához – hangsúlyozta Ajler Emese pilatesoktató, aki hozzátette, ezt intenzív jógának is szokták nevezni. Szintén a Kodály Zoltán Általános Iskolában, a gerincjóga után, csütörtökön 6 órától várja az érdeklődőket.

– Több olyan városlakó is van, aki először eljön a gerincjógára és utána még marad a pilatesre is. A pilates tornát egyébként sok betegség megelőzésére, kezelésére, rehabilitációjára használják. Jó közérzetet biztosít, energikussá teszi az embert. Lassú mozgásformákból tevődik össze, a jógától picit intenzívebb. Nagyon fontos a koncentráció, hiszen minden mozgás az agyból indul. A pilates torna közben kizárjuk a gondolkodást. Nincs idő arra, hogy azon meditáljunk, mi volt a munkahelyen. Férfiakat is örömmel várunk és azok se aggódjanak, akik még nem voltak soha sem ilyen programon, hiszen a kezdők is könnyen betanulhatnak.

Bruszel Dóra