A hajrá előtt a kispályás bajnokság
Megkezdődött a hajrá a Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokságban. Négy fordulóval a szezon vége előtt még több csoportban nem dőlt el, ki lesz a bajnok. Idén 113 csapat vesz részt a küzdelemben.

Öt csoportban eldőlt, a többiben viszont óriási csata folyik az aranyéremért az Intersport Városi Kispályás Bajnokságban. Az időjárás kegyes volt a szervezőkhöz, eső miatt alig kellett elhalasztani találkozókat, a tavasz elején pedig, a villanyvilágításnak hála, este is lehetett mérkőzéseket rendezni. De így is június közepéig tart majd a szezon. Az elmúlt évhez képest sokkal sportszerűbbek lettek a mérkőzések.

Óriási volt a javulás, mindössze öt kiállítás volt a szezonban, ezek is második sárga lapok miatt. Ez azt jelenti, hogy mindenki szórakozni akar, azért vesznek részt a bajnokságban, hogy kellemesen töltsék szabadidejüket. A Nyíregyházi Sportcentrumnál minden feltételt biztosítunk ehhez, a játékosok pedig értékelik a munkát – mondta Dajka László főszervező.

Idén 113 csapat vett részt a bajnokságban, jövőre pedig tovább nőhet a létszám. Már elkezdődött a nyári strandfocitorna szervezése is, melyet ötödik alkalommal tartanak majd Sóstón. Július 14-étől négy napon keresztül zajlik majd a küzdelem, és 22 együttes már nevezett. Összesen 40 gárda vesz majd részt a tornán.

Dankó L.