A győzelem titka a forró szív és a hideg fej volt!

Nagy csatában, hátrányból fordítva győzött a Fatum Nyíregyháza a női röplabda Magyar Kupa bronzmérkőzésén. A csapat tagjai szerint döntő volt, hogy 0-2 után is hittek magukban. A csapat ma Pozsonyba utazott, ahol edzőmeccset játszik. 

Óriásit harcolt a Fatum Nyíregyháza a Kaposvár ellen a DRK Női Röplabda Magyar Kupában. A mieink bár elveszítették az első két játszmát, sikerült fordítani, és végül 3-2-re győzni. A klub vezetése szerint kihozta a maximumot a csapat a meccsből. 

- Nagyon mélyről jöttünk vissza, és sikerült az első célunkat teljesíteni. Úgy vágtunk neki az évnek, hogy mind a kupában, mind a bajnokságban próbáljunk meg érmet szerezni, és ez az előbbiben a hétvégén sikerült. A döntő szettben drámai meccsen nyertünk, és ahogy Tóth Fruzsina fogalmazott a meccs után, ez a harmadik hely felér egy aranyéremmel. Nagyon büszke vagyok a szakmai stábra és a játékosokra - mondta Dr. Mohácsi Máté, a Nyíregyházi Élsport Nonprofit Kft. ügyvezetője. 

Kovács-Francesco Genesis csereként lépett pályára, és végül a Fatum legjobbja lett. Szerinte döntő volt, hogy a játékosok egymásért is küzdöttek. 

- Amikor lehetőséget kaptam, igyekeztem pozitív energiákat adni a lányoknak. Nagyon nyerni akartam, és láttam ezt a többieken is, akiket próbáltam segíteni. Minden meccsen harcolunk, és bebizonyítottuk, hogy vesztett helyzetből is tudunk győzni - mondta Kovács-Francesco Genesis játékos. 

Selena Lebant egy sérülés is hátráltatta, de így is ponterősen röplabdázott. Pampuch Csaba másodedző a harmadik szettben érezte, hogy megnyerhetik a meccset. 

- A harmadik szettben volt egy olyan támadásunk, melynek végén hatalmas érzelmi kitörés jellemezte a játékosokat. Akkor tudtam, hogy megfordult a dolog. Litvai Zoltán főtámogató mondta azt egy meccs kapcsán, hogy „Drámai előadásra váltottunk jegyet”. Valóban az volt, és eldöntötte a találkozót, hogy míg a szívünk forró volt, a fejünk hideg marad, azaz jó döntéseket hoztak a lányok fontos szituációkban - mondta Pampuch Csaba másodedző. 

A csapat sok pihenőt nem kapott, ma már Pozsonyba indult, ahol felkészülési találkozókat játszik, majd a március 22-én indul az Extraliga rájátszása a Kaposvár ellen.