A forradalom hőseire emlékeztek

Péntek reggel az Államvédelmi Hatóság egykori, Sóstói úti épülete előtt emlékeztek meg az Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI diákjai az 1956-os események nyíregyházi történéseiről. Majd a Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola tanulói adtak ünnepi műsort a Nagy Imre domborműnél, a Vay Ádám körút és a Dózsa György utca kereszteződésénél. A megemlékezés során irodalmi művekkel tisztelegtek a hatvan évvel ezelőtti események, a forradalom hősei, és áldozatai előtt.

További képekért kattintson a fotókra!

Az ünnepi műsor során elhangzott, 60 évvel ezelőtt a magyar nép felemelte hangját az elnyomás ellen, forradalom tört ki, majd következtek a megtorlás évei.

 

A túlélők köztünk vannak

 

Vassné Harman Gyöngyi önkormányzati képviselő kifejtette, a hatvan évvel ezelőtti események azért is rendkívül fájdalmasak, hiszen ez nem volt olyan régen. Azok az emberek, akik átélték. A képviselő hozzátette, sok embernek volt nagyon szörnyű ez az egész történelmi esemény. Vassné Harman Gyöngyi úgy vélte, nagyon sajnálatos, hogy egy nemzeten belül voltak olyanok, akik elárulták a saját nemzetüket. Hozzátette, viszont nagy szerencse, hogy mindig vannak olyan emberek, akik kiállnak a hazáért, a szabadságért.

A kodályos diákok az ünnepség után a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet előtt folytatták a megemlékezést, majd az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium, valamint a Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi Szakgimnázium tanuló emlékeztek meg az 1956 szempontjából fontos helyeken, és az eseményekben kiemelkedő szerepet játszó személyek emléktáblájánál. Az ünnepségsorozat az Északi temetőben, majd péntek este Oroson és Borbányán folytatódott.

ME.

(Fotó: Szarka Lajos)