A Fidesz célja összehasonlítani az elmúlt évtized sikereit a Gyurcsány-féle eladósodással

Országjárásra indult a Fidesz azzal a céllal, hogy felhívják a lakosság figyelmét, hogy miért nem szabad visszaengedni a Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldalt a hatalomba – mondta dr. Szabó Tünde, Nyíregyháza országgyűlési képviselője egy kedd esti sajtótájékoztatón.

Az államtitkár hangsúlyozta, 2010 előtt a csőd szélére vitték Magyarországot, amely után kemény munka árán épített ebből egy erős országot a Fidesz vezette kormányzat az elmúlt évek alatt. A kormánypárt támogatja a fiatalokat, a családokat, a nyugdíjasokat, míg, ha visszatérne a baloldal, ezek megszűnnének – tette hozzá a képviselő.

Céljuk, hogy az országjárás során bemutassák a két kormányzati időszak teljesítményét, a mostani kormánypárt évtizedes sikereit, valamint ezzel szemben a 2010 előtti, Gyurcsány Ferenc-féle eladósodás korszakát – mondta a sajtóeseményen dr. Völner Pál igazságügyi államtitkár Nyíregyházán. – Összehasonlítani az eladósodás korszakát, a devizahitelek korszakát azzal, hogy ma családtámogatási rendszer létezik. Összehasonlítani a kort, amikor nemcsak a családok adósodtak el, hanem a cégek, az önkormányzat és az állam is végzetesen, mikor IMF hitelre volt szükség. Összehasonlítani azzal a korral, amikor ma gazdasági fejlődés van a középpontban, amikor egymillióval több ember dolgozik, mint 2010-ben, és sorolhatnám tovább ezeket az ügyeket – fogalmazott dr. Völner Pál igazságügyi államtitkár.