A felkelő nap országából – Japán vendégek jártak a Cantemusnál

Jan 17, 2015

A kórus japán koncertszervezője, Fukiko Gotoda jóvoltából egyébként minden évben akár több alkalommal is érkeznek tanárok, egyetemi hallgatók a szigetországból, hogy a Nyíregyházi Cantemus Kórus sikereinek titkát elleshessék. Ez volt a célja a mostani látogatásuknak is, ahol az alapoktól egészen az énekkari kultúra csúcsáig minden egyes részletet megismerhettek a vendégek. Óvodai énekfoglalkozáson vettek részt, a Görög Katolikus Óvoda és a Gyermekek Háza Óvoda jóvoltából, majd a Kodály Zoltán Általános Iskola első osztályába látogattak, ahol Szilágyiné Botos Ria irányításával ismerték meg a Kodály-módszer alapjait, Szabó Dénes karnagy pedig rendhagyó énekóra keretében mutatta meg a rendszer legmagasabb szintjét.

Előző hír
Swing, szerelem, Szulák - koncert a VMKK-ban
Következő hír
Beszélgetés egy 56-os hazafival

Kapcsolódó híreink