A fájdalom csak múló pillanat
Helebrandt Máté kisebb sérüléssel bajlódik, de az olimpiára koncentrál.

A hétvégi Budapest Nemzetközi Bajnokság lesz a következő felkészülési állomás Helebrandt Máté számára. A nyíregyházi gyalogló az 5, illetve a 10 kilométeres távon áll rajthoz, mely segít neki a gyorsaság növelésében. A második olimpiájára készülő atléta Rióban 20 kilométeren áll majd rajthoz, bár az 50 kilométeres szintet is teljesítette. A héten az egyik edzésen a cipő kidörzsölte a lábfejét, a seb pedig elfertőződött, így antibiotikumos kezelésre is szükség van, de ez nem akadályozza az edzésekben.

Lance Armstrong mondta, hogy a fájdalom csak múló pillanat, a feladás viszont örök. Ennek szellemében élek én is, próbálok nem figyelni a sérülésre. Eddig úgy alakult a felkészülés, ahogy terveztük, jó formában vagyok, remélem, a folytatásban is minden rendben lesz – mondta Helebrandt Máté atléta.

Londonban indult már ötkarikás játékokon a Sportcentrum versenyzője, Rióban pedig szeretne az élmezőnyben végezni. Nehezíti a felkészülést, hogy várhatóan meleg és párás lesz az időjárás Brazíliában, erre pedig nehéz idehaza felkészülni, bár az elmúlt napokban Nyíregyházán is hasonlóak voltak a körülmények. Máté hétfőtől két hétig Tatán készül, majd ismét idehaza folytatódnak az edzések.

Dankó László