A diákoké volt a főszerep a Bánkiban

 

Csikorgó gumik, motorbőgés, füstfelhő – Lada csapatás is szerepelt a bánkis diáknapok programjai között. A bemutatót az intézmény tanulói és meghívott vendégek tartották közösen. Juhász Ferenc igazgató elmondta, a három napos rendezvénysorozat kínálata nagyban illeszkedik az iskola profiljába, hiszen elsősorban olyan dolgokkal töltötték meg a napokat, amelyek a fiatalok tanulmányaihoz, érdeklődéséhez közel állnak.

További képekért kattintson a fotóra!

Hoffman Bence, az esemény egyik szervezője kiemelte, a diáknapokat öt éve rendezik meg a középiskolában, tanárok és diákok évről-évre közösen állítják össze a programokat úgy, hogy ezeken a napokon a tanulás helyett a kikapcsolódáson és szórakozáson legyen a hangsúly.

 

Változatos kínálat

 

A diákok a három nap során street workout, táncos, rendőrségi, illetve katasztrófavédelmi bemutatókat tekinthettek meg, horgászversenyen vehettek részt, focikupát és számítógépes játékversenyt tartottak, különböző vetélkedőket rendeztek, valamint főzőversenyen mérhették össze szakácstudásukat.

Zadubenszki Norbert

(Fotó: Szarka Lajos)