A család- és lakáspolitika, valamint az adórendszer területén változtatna az LMP

Máj 28, 2018

Az LMP országos elnökségi tagja a híradásokra utalva elmondta, szerinte fölösleges a Fidesz által kezdeményezett újabb nemzeti konzultáció demográfia és családok témakörben. Szoboszlay szerint százezrek vándoroltak ki uniós országokba, ami csökkenti a demográfiai növekedés lehetőségét, a keleti országrész e tekintetben még hátrányosabb helyzetben van szerinte, hiszen innen nem csak külföldre, hanem a fejlettebb régiók irányába is elmennek.

Bár megjegyezte, Nyíregyháza lakossága stagnál, más megyei városoknál fogyatkozás látható. Az LMP szerint három ponton kellene változást előidézni. Többkulcsos adórendszerre lenne szükség, a tudásalapú iparágak és a kis- és középvállalkozások támogatására, továbbá új lakáspolitikát szeretnének a fiatal, pályakezdő családokat preferálva, és emelnék a családi pótlékot.

Szoboszlay György, országos elnökségi tag (LMP) elmondta:

Az LMP egy 30%-os emelést javasol, illetve a gyereküket, gyerekeiket egyedül nevelő szülők esetében 45%-os emelésre lenne szükség. Valamint az egygyermekes családok adókedvezményét is növelni kell, mert ez nem növekedett az idei évben. Márpedig tudjuk, hogy nagyon sok családban csak egy gyermek nevelkedik, mert egy második, harmadik gyermek felnevelését, világra hozatalát a fiatal, pályakezdő családok sokszor nem tudják már megengedni.

Előző hír
Swing, szerelem, Szulák - koncert a VMKK-ban
Következő hír
Beszélgetés egy 56-os hazafival

Kapcsolódó híreink