A bűnt vadásszák a kamerák, de másra is alkalmasak

Most már közel 140 térfigyelő kamera pásztázza a nyíregyházi utcákat, közterületeket – ezt mondja Bodrogi László. A Közterület-felügyelet vezetője kiemelte, forgalmas utak mentén, népszerű parkokban egyre több ponton korszerű berendezések ügyelnek arra, hogy a bűncselekmények elkövetőit a lehető leggyorsabban el lehessen fogni és törvény elé lehessen állítani. A nagy felbontású képet biztosító kamerák azonban másra is jók. Például arra, hogy a KRESZ szabályokra fittyet hányó autósok orrára koppintsanak. A kamerák segítségével ugyanis bírságot lehet kiszabni azokra, akik nem tartják be például a kötelező haladási irányt, szabálytalanul parkolnak vagy éppen nem törődnek a behajtási tilalmakkal. A Közterület-felügyelet hangsúlyozza, a kameráknak továbbra is a bűnmegelőzés a fő céljuk, de időnként a szabálytalanságok kiszűrésére is használni fogják a berendezéseket.

Bodrogi László arról is beszélt, hogy főként a belvárosban szabálytalankodnak előszeretettel az autósok. Például hiába van a Kossuth téren minden irányban kihelyezve, hogy csak engedéllyel lehet behajtani, naponta akár 100 alkalommal is előfordul, hogy ezt nem veszik figyelembe a sofőrök. A kamerák képe ilyenkor bizonyítékul szolgálhat a szabályszegések, szabálysértések bizonyítására. Ilyen esetben komoly bírságra számíthatnak majd az autósok. Egy tilosba behajtás díjtétele 30 ezer forint, egy mozgáskorlátozott parkolóhelyen való megállás jogosultság nélkül pedig 100 ezer forintba kerülhet. A kötelező haladási irány megsértése pedig 50 ezres tételt jelent. A hatóságok ezért mindenkit arra kérnek, saját érdekében tartsa be a KRESZ szabályokat és figyeljen a táblákra a belvárosban.

Z. Pintye Zsolt