A bölcsődések kétharmada ingyen étkezik

Reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna. Napi négyszeri étkezést kap az, aki igénybe veszi a bölcsődei szolgáltatást. A bölcsődések többsége térítésmentesen eszik, hiszen 2015. szeptember 1-jétől a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülők, a nevelésbe vett, a tartósan beteg vagy fogyatékkal élő gyerekek mellett azon családok gyermekei is ingyenesen étkezhetnek, ahol a családban az egy főre jutó jövedelem nem éri el a 89 408 forintot. A vagyoni helyzetről a szülőknek írásban kellett nyilatkozni. Nyíregyháza önkormányzati fenntartású bölcsődéibe 716 gyerek jár, akiknek a kétharmada nem fizet az étkezésért.

 

Írásban kell nyilatkozni

 

Dr. Nagy Erzsébet, a Nyíregyházi Gyermekjóléti Központ igazgatója azt mondta a Nyíregyházi Televízió Híradójának, az ingyenes étkezéshez szükséges dokumentumokat igyekeztek szeptember 1-jére megkérni a családoktól. A kérelmezés azonban folyamatos, akkortól, amikor a gyermek igénybe veszi a szolgáltatásukat és beiratkozik a bölcsődébe, a szülőknek akkor kell nyilatkozni egy nyomtatványon a jövedelmi helyzetükről. Semmi mást nem kell csatolni a családoknak ehhez, csak a saját nyilatkozatukat.

 

Gyermekétkeztetés szakemberrel

 

A kicsik a bölcsődében napi négyszeri ingyenes étkezést kapnak. Reggeliznek, tízóraiznak, ebédelnek és uzsonnáznak. Az intézményekben odafigyelnek azokra a gyerekekre is, akik valamilyen ételintoleranciával élnek együtt. Az ingyenes étkezés természetesen rájuk is vonatkozik, amennyiben a jogszabályban rögzített feltételeknek a család megfelel. A kicsik bölcsődei étkezését dietetikus szakember segítségével állítják össze Nyíregyháza bölcsődéiben, aki azt is felügyeli, hogy a gyerekek a jogszabályi változásoknak megfelelően kevesebb só és olaj, valamint több zöldség és gyümölcs felhasználásával készült egészséges ételt kapjanak.

Mikita Eszter