A Bíróságok Napja alkalmából összbírói értekezletet tartottak a Nyíregyházi Törvényszéken

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács 2000 júniusában a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk kihirdetésének évfordulóját, július 15-ét nyilvánította a bírák és igazságügyi alkalmazottak ünnepnapjává – hangzott el az összbírói értekezleten.


A törvénycikk a magyar igazságszolgáltatás működésének egyik meghatározó állomása volt. A jogszabály rendezte a közigazgatás és a bíráskodás elválasztását. Kiemelkedő jelentőségű a bírói függetlenség deklarálása, mely szerint a bíró csak a törvényeknek és jogszabályoknak van alávetve. Ekkor szabályozták először a bírák alkalmazásának szakmai feltételeit.

Dr. Nyakó Zsuzsanna, a Nyíregyházi Törvényszék elnöke kiemelte:

A bírók, a bírói tisztséget gyakorlók is – én azt gondolom, hogy a társadalom meghatározó tagjai. Az ítélkezésben mi jogvitákat döntünk el, ha kell, elítélünk, az állam büntetőjogi igényét érvényesítjük és még sok más, egyéb feladatunk van, ami a társadalmunk valamennyi tagja számára nagyon fontos. Sokat dolgozunk; problémákkal érkeznek hozzánk az állampolgárok, de minden évben kell, mint ahogy a családban is kell, megállni és elgondolkodni azon, hogy hogyan is dolgoztunk, miért is fontos ez nekünk, magunknak, illetve azoknak, akik ügyfelekként, vádlottakként vagy sértettekként hozzánk érkeznek – mi is az, amit tapasztalhatnak. Az ünnepnapok fontosak egy család életében és nagyon fontos egy hivatás életében is.

A Bíróságok Napján több kitüntetést is átadtak. Címzetes törvényszéki bírói címet kapott Dr. Rozsályi Sándor, a Fehérgyarmati Járásbíróság bírája és Dr. Bartha Andrea, a Nyíregyházi Járásbíróság bírája.

További képekért kattintson a fotóra!

Bírósági Szolgálatért Oklevelet is ketten kaptak: Galiné Szabó Ilona, a Nyíregyházi Törvényszék irodavezetője és Dr. Lengyelné Pankotai Annamária, a Nyíregyházi Törvényszék statisztikusa.

A Juhász Andor díj ezüst fokozatát idén Tóthné Dr. Juhász Zsuzsanna, a törvényszék tanácselnöke vehette át. A rendezvényen elköszöntötték a nyugállományba vonuló bírákat is. Horváthné Dr. Jaczkó Vilmát és Dr. Katona Piroskát.

Dér Vivien

(Fotó: Szarka Lajos)