A Balaton partjára kerültek az aranyak
Izgalmas mérkőzéseket hozott az 5. korcsoportos kézilabda Diákolimpia döntője. A legjobb magyar csapatok három napon át küzdöttek Nyíregyházán.

A lányoknál a Balatonboglár, a fiúknál a Balatonfüred nyerte az 5. korcsoportos kézilabda diákolimpia döntőjét. A megyei diáksport egyesület és a kézilabda szövetség által szervezett torna nagy csatákat hozott.

Nagy megtiszteltetés, hogy a megye rendezhette a finálét. Ezek a csapatok, illetve játékosok néhány éven belül már a felnőtt válogatott kapuját kopogtatják majd, sok tehetség van közöttük. Idén több rangos tornát rendeztünk még Nyíregyházán, a Szabolcs Kupa már hagyománnyá vált, és bízunk abban, hogy a HUNIOR versenyből is az lesz. Jövőre szeretnénk ismét itt tartani a diákolimpiai döntőt is – mondta dr. Tordai Ilona főtitkár, megyei kézilabda szövetség.

A fináléba a nyolc-nyolc legjobb magyar csapat került, és a lányoknál a Mátészalka, a fiúknál a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium együttese képviselte a megye színeit. Mindkét gárda végül hetedik lett.

Eredmények: 

Lányok: 

1. Somogyi TISZK, Balatonboglár

2. Bercsényi, Győr

3. Kölcsey, Budapest

Fiúk: 

1. Lóczy, Balatonfüred

2. Somogyi TISZK, Balatonboglár

3. Vetési, Veszprém 

D. L.