A 30 éves Nyíregyházi Televízió kulisszatitkai

1986-ból származik az első Nyíregyházát bemutató városfilm, amit az egykori nyíregyházi VTV-nek nevezett városi televízió munkatársai készítettek. Többek között ez az alkotás is látható azon a kiállításon, amit a Nyíregyházi Televízió rendezett a Váci Mihály Kulturális Központban.

KINYÍLT A TELEVÍZIÓ KAPUJA

– Arra gondoltunk, hogy a 30 éves Nyíregyházi Televízió jubileumi programsorozata részeként kinyitjuk a kapukat – mondta Tarczy Gyula főszerkesztő. – Nem tehető ez meg mindennap, hiszen olyan sokmilliós technikával dolgozunk, mondhatnánk egy üzemi területen, ahol nem lehetséges, hogy ki-be járkáljanak diákok és felnőttek. Most viszont, az adventi időszakot megelőző néhány héten a diákok, fiatalok és mindazok, akik a Nyíregyházi Naplóban megjelent hirdetésre jelentkeznek, előzetes egyeztetés után bejöhetnek a „szentélybe”, a stúdióba, ami számukra talán egy varázslatos világ, megnézhetik, hogyan dolgoznak ma a Nyíregyházi Televízió munkatársai, és ami ettől még több, egy kiállítást is összeraktunk régi-régi eszközökből, köztük olyanokból, amelyek akkor születtek, amikor ők, akik megnézik ezt a tárlatot, még meg sem születtek. Úgyhogy egyszerre van jelen a múlt és a jelen, meg egy kicsit a jövő is a 30 éves Nyíregyházi Televízióban.

A MÚLT ÉS A JELEN TECHNIKÁJA

Az NYTV kiállításán régen és ma használatos berendezések láthatók, köztük filmfelvevők, kamerák, vágóberendezések, kép- és hangkeverők, trükkgenerátorok.
– A legérdekesebb mindig az, ami a legrégebbi – mondta Miló Mihály, a Nyíregyházi Televízió operatőre. – Szerintem ezen a kiállításon a legkülönlegesebb darab a hordozható U-matic, mert ez olyan berendezés, amit ma már senki nem lát televíziósoknál. Ennek a használatakor ugyanis a kamerát egy operatőr tartotta, ő készítette a képeket, a hang rögzítéséhez szükséges magnót pedig egy vele dolgozó technikus vitte a vállán.

További fotókért kattintson a képre!

A MŰSORKÉSZÍTÉS KULISSZATITKAI

A nyíregyházi városi televízió történetét bemutató kiállításon az érdeklődők nemcsak megnézhetik a tévéműsor készítéséhez használt eszközöket, a televízió és a berendezések használatáról is hallhatnak, sőt, a stúdióban egy-egy technikai eszközt működés közben is megnézhetnek, így a műsorkészítés kulisszatitkaiba is bepillanthatnak.
– Mivel én média szakkörre járok az iskolában, és ezen a területen szeretnék továbbtanulni, nagyon érdekesnek tartom ezt a kiállítást – mesélte Kalapos Zsófia, az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium tanulója. – Különleges élmény látni azokat a régi eszközöket, amelyekkel egykor a televíziósok dolgoztak.
A Nyíregyházi Televízió kiállítása december 3-áig látható a Váci Mihály Kulturális Központban, előre egyeztetett időpontokban. A tárlatra csoportok jelentkezését várják.

F. A.