70 év–70 csoda – Festménykiállítás nyílt a megújult Kállay-házban
Fotó: Szarka Lajos

70 év–70 csoda címmel nyílt tárlat a megújult Kállay-házban péntek délelőtt. A látogatók D. Papp Sándor festőművész munkáit láthatják az emeleti kiállítótérben. A koronavírus-járvány ellenére sem áll meg az élet a Kállay-házban, november végén egy nagyszabású, karácsonyi kiállításra készülnek az intézmény udvarán.

D. Papp Sándor már gyermekkorában is szeretett rajzolni, 9 évesen határozta el, hogy készít egy portrét az édesanyjáról. Ez annyira jól sikerült, hogy azóta gyakorlatilag folyamatosan van valamilyen köze a képzőművészethez, az évek alatt szobrászattal és grafikával is foglalkozott. Papp Sándor egy ideig abbahagyta a festészetet, családja megélhetése érdekében céget alapított és ott dolgozott.

„Festettem én akkor is, meg voltak kiállításaim külföldön, de nem tetszett magamnak, mindenféle stílusba belekapkodtam. Ha a németeknél csináltam egy kiállítást, akkor nekik egész másfajta stílus tetszett, mint a lengyeleknek, az olaszokról nem is beszélve. Nem tudtam megnyugodni, mint igazi magyar ember, magyar festő, hogy valami olyasmit fessek, ami a magyaroknak kell és közel áll mindegyikünknek a szívéhez” – mesélte a festőművész, D. Papp Sándor.

Változatos témák

Ekkor kezdett el az erdélyi témával foglalkozni, főként ezeket a festményeket láthatják a Kállay-házban is, de a cigányság témájában is alkotott D. Papp Sándor, ott azt próbálja bemutatni, hogy mennyire nehéz nekik kitörni a helyzetükből. A modern festészet is megjelenik a munkáiban, ezeket főleg a pandémia ihlette és egy budapesti pályázatra is beválogatták néhány darabját. A kiállítás különlegessége, hogy a festőművész egyik unokájának néhány rajzát is bemutatja.

Lehetőség a Kállay-házban

A Kállay Gyűjtemény évekkel ezelőtt kitalálta a Tehetségek nevű sorozatot, ahol bemutatkozási lehetőséget biztosítanak a helyi tehetségeknek.

„Az első kiállításán szerepelt D. Papp Sándor festőművész úr is, akit meg kellett győznöm arról, hogy egy nagy vállalatnak az ügyvezető igazgatójaként kezdjen festegetni és az eddigi munkáit, amit csinált a ’90-es évek elején, azt hozza el a Kállay Gyűjteménybe és állítsuk ki. Ez annyira jól sikerült, hogy az utóbbi több mint 10 évben nagyon szépen fest Sanyi bácsi, azért is fontos, hogy mutassuk magunkat, mutassuk a kultúrát, mert az ember azt gondolom, hogy ha művész, akkor nem magának művészkedik. Nemcsak a festők, hanem akár irodalmár is lehet vagy bármilyen művészeti ágnak a képviselője” – mondta dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere.

Programok a közeljövőben

A Kállay-ház megbízott vezetője, Dohanics László először meglepetésként kezdte el szervezni a kiállítást a művész egyik fiával, de időközben rájöttek, hogy nem tudják nélküle összeállítani a teljes tárlatot. A koronavírus-járvány ellenére sem áll meg az élet a Kállay-házban, a következő időszakban is készülnek programokkal.

„Kiállításokban a világhírű beregi szőttest szeretnénk bemutatni, most ígéretet kaptam a Szatmári Múzeum igazgatójától, dr. Cservenyák Lászlótól, hogy kiállítási anyagot cserélünk. Ez megy Mátészalkára, mi meg kapunk onnan anyagot. November 29-től a karácsonyra egy nagyon nagy durranással készülünk, ami egyrészt a kültéren, a Kállay-ház udvarában fog megvalósulni, én azt mondom, hogy látványos lesz és gyereknek-felnőttnek egyaránt kellemes kikapcsolódást fog nyújtani” – tette hozzá Dohanics László.

Karácsonyi hangulat

A közelgő kiállításról részleteket egyelőre még nem árult el Dohanics László, annyit viszont lehet tudni, karácsonyi hangulatba és díszekbe fog borulni a Kállay-ház udvara.

 

Kapcsolódó galéria

Festmény kiállítás a Kállay Gyűjteményben