40 éves az Arany

 1976. 09. 01.

40 évvel ezelőtt, 1976. szeptember elsején nyitotta meg kapuit Nyíregyházán az egykori 9. számú Általános Iskola. 1989-től gimnáziumi osztállyal, 1991-től pedig 8 osztályos gimnáziummal bővült a képzési struktúra. Az intézményben dolgozó pedagógusok igyekeztek mindig megfelelni a kor kihívásainak, a gyermekek érdekében folyamatosan bevezettek új dolgokat.

Szeretet és tudás

Dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár elmondta, ikertestvérével együtt ebbe az iskolába jártak elsőtől nyolcadik évfolyamig és máig nagyon sok jó emléket őriz az itt eltöltött időszakról. Azt mesélte, mindenkinek ilyen általános iskolát kíván, ahol a tudást és a szeretetet is meg tudja tapasztalni. Dr. Szabó Tünde kifejtette, nagyon segítőkészek voltak a tanárok, figyelembe vették azt, hogy a sportolók nem mindig tudnak jelen lenni az iskolában. Ezért az órákat úgy alakították, hogy a fontosabb tárgyakról ne maradjanak le.

Az elmúlt negyven év alatt több mint négyezer általános iskolás és közel kétezer gimnazista hagyta el az oktatási intézményt. Közöttük több sportoló. Dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár, olimpiai ezüstérmes úszó mellett itt volt általános iskolás Kökény Roland olimpiai bajnok kajakozó is. Az élsportoló elmondta, szó szerint „aranyos" emlékeket kapott az iskolától, ahol jól érezte magát és ahol nagyon jó alapot kapott az élethez. Szívesen emlékezett vissza egykori testnevelőjére, Kantár Attilára, aki jelenleg az oktatási intézmény igazgatója. Azt mondta, olyan kemény tesiórák voltak, hogy gyakran küzdöttek utána izomlázzal.

Négy évtized alatt nem csak sportolók, hanem orvosok, jogászok és a tudomány egyéb területein kiemelkedőt alkotók kerültek ki Nyíregyháza egyik emblematikus iskolájából.

Jászai Menyhért, Nyíregyháza Megyei Jogú Város alpolgármestere kifejtette, nagyon sok szülőnek, nagyon sok családnak az életében alapvető szerepet játszott az Arany. Hozzátette, az „aranyos” diákok nagyon sokra vitték az életben, Nyíregyháza közéletében is jelen vannak.

További képekért kattintson a fotóra!

Arany János neve kötelezi az intézményt

Az oktatási intézmény a kilencvenes évek elején vette fel a magyar irodalom egyik kiemelkedő alakjának, Arany Jánosnak a nevét.

Petneházy Attila, országgyűlési képviselő kifejtette, olyan múlttal rendelkezik az intézmény, hogy az már magában hordozza a jövőt. Bizonyított, letette a névjegyét, ami biztosítja azt, hogy jövője is van.

Kiállítás és talk-show

A negyven éves évfordulóról méltó módon emlékeztek meg az Ungvár sétányi épületben. Egykori és jelenlegi tanítványok munkáit bemutató kiállítás, sportos vetélkedők, és kerekasztal-beszélgetések színesítették az emlékezést.

Múlt és jelen nélkül nincs jövő

Kantár Attila, a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium igazgatója elmondta, múlt és jelen nélkül nincs jövő. Hozzátette, úgy véli, hogy ezeket a jeles napokat, jeles ünnepeket számba kell venni, meg kell nézni, hogy dolgoztak, teljesítettek az elmúlt évek alatt, hiszen erre lehet majd alapozni a jövőt.

ME.

(Fotó: Szarka Lajos)