30 éves a Móra Ferenc Általános Iskola

1984-ben 21. számú általános iskolaként nyitotta meg kapuit Örökösföld iskolája, amely 1995-ben vette fel Móra Ferenc nevét. Ebben a tanévben ünnepli fennállásának 30. évfordulóját, így az iskola pedagógusai és diákjai megidézik azokat a hagyományokat és értékeket, amelyek az elmúlt évtizedek alatt jellemezték az intézményt. Luca napi vigasság, versenyek, sportvetélkedők és diákönkormányzati események színesítik a jubileumi programot, ahol generációk is találkozhatnak egymással, hiszen nem ritkaság, hogy egykori "mórás" szülők ide íratják gyerekeiket. A hagyományápolás az iskola nevelési programjában is kiemelt helyen szerepel.

Jókayné Deák Éva, a Móra Ferenc Általános Iskola igazgatója azt mondta, amikor megkapták ezt az iskolát, akkor csak "egy" iskola volt a számukra, most pedig már sajátjukként tekintenek rá. Az igazgatónő kifejtette, a lényeg azon van, milyen tartalommal töltik meg az intézményt. Reményét fejezte ki, hogy olyannal, amelyből a mórás diákok táplálkozhatnak.
Az elmúlt harminc évben közel 4 ezer diák végzett a Móra Ferenc Általános Iskolában. Az oktatási intézmény mindig népszerű volt a gyerekek körében.

(További képekért kattintson a fotóra.)

Nyíregyháza egyik legnagyobb lakótelepén a Móra Ferenc Általános Iskola mellett két óvoda és bölcsőde is fogadja a környék gyermekeit. A Margaréta óvoda az elmúlt napokban ünnepelte a 30. születésnapját. Az oktatási-nevelési intézmények gyermekközpontúságukkal vívták ki népszerűségüket.

Tóth Imre önkormányzati képviselő Móra Ferencet idézte, aki azt mondta, a gyerekeket szeretni, oktatni és nevelni kell. A képviselő kifejtette, ez Örökösföld valamennyi oktatási-nevelési intézményében megjelenik, ezért is örül annak, hogy részese lehet ennek az eseménynek. Hozzátette, külön öröm, hogy az önkormányzat a 30 éves jubileum részeként felújítja a Móra Ferenc Általános Iskolát.
Az iskola teljes felújítása ebben az évben fejeződik be. Megvalósul a külső és belső szigetelés, az akadálymentesítés, napelemeket szereltek fel és kicserélték a nyílászárókat is. A lift és a felújított tornacsarnok pedig még méltóbb körülményeket biztosít a tanároknak és a tanulóknak egyaránt.