30 éve végzett főiskolások találkozója a Nyíregyházi Egyetemen!

Nem gondolták az akkori matek-tesis hallgatók, hogy a diplomaosztó alkalmával elindított sportos vetélkedőjüket harminc esztendő után is lesz lehetőségük megismételni. De június 30-án a Nyíregyházi Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Intézetében az 1988-ban végzett 21 hallgatóból most tizennégyen ismét a tornaszőnyegre léptek, majd kosaraztak, röpiztek és egy úszóváltóval bizonyították, hogy még mindig "jók a szeren".

A jubileumi találkozó ünnepélyességét emelte, hogy a csoportot megtisztelte jelenlétével Bálint Mihály, nyugalmazott tanszékvezető, a csoport volt sporttorna tanára, Kovács László, nyugalmazott gyakorlóiskolai igazgató, a fiúk akkori szakvezetője, valamint dr. Vajda Ildikó PhD intézetigazgató, főiskolai tanár.

A nap régi fotók nézegetésével, nosztalgia kvízzel és egy jól sikerült "zenés" bográcsozással zárult.

Kívánjuk, hogy a következő jubileumi alkalommal is legalább ilyen lelkesedéssel ismétlődjön meg ez a találkozó, mely minden résztvevő számára feltöltődést és szép emléket adott!