Ortodox liturgiával tisztelegtek azon katonák emléke előtt, akik az első világháborúban vesztették életüket. Az első világégés idején a közeli frontról a Nyíregyházán kialakított barakk-kórházba szállították a sebesülteket, akiken pedig nem tudtak segíteni az orvosok, a kertvárosi temetőben helyezték örök nyugalomra. Több, mint 2800 sírjával ez az emlékhely az ország második legnagyobb I. világháborús temetője. Üzemeltetője, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Vállalat a katasztrófa kitörésének 100. évfordulóján, 2014-ben újította fel a sírkertet.
További képekért kattintson a fotóra!
Róka Zsolt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Vállalat igazgatója a szertartást követően azt mondta a Nyíregyházi Televízió Híradójának, általános érvényű gyökereket ápolnak azzal, hogy gyertyát gyújtanak az oda eltetetettekért. A vezető hozzátette, sok esetben olyan elhunytak nyugszanak a sírokban, akiknek nincs meg a személyazonossága és csak a közösség tudja életben tartani az emléküket. Róka Zsolt ezért is tartja fontos azt, hogy minden évben, Mindenszentekkor ünnepélyes gyertyagyújtással tisztelegjenek a hősök tettei és emlékük előtt.
A megemlékezést minden évben Nyíregyháza Önkormányzata is fontosnak tartja.
Dr. Horváthné dr. Veisz Katalin, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője arról beszélt, a város kötelességének tartja azt, hogy megemlékezzenek azokról a hősi halált halt katonákról, akiknek nincsenek hozzátartozóik, vagy nem tudják sírjaikat látogatni.
Virágok és mécsesek
Az egyházi szertartást követően minden síremléken egy-egy mécses világított az idegenben meghaltakért. A Hősök temetőjét bárki meglátogathatja, nyitvatartási rendje megegyezik a többi nyíregyházi sírkert látogatási idejével.
Virágoktól és mécsesektől volt tele a nyíregyházi Északi Temető is. Már az elmúlt hét második felében megnőtt a látogatók száma az emlékhelyen, a legtöbben azonban szombaton és vasárnap keresték fel hozzátartozóik sírját. A hétvégén több mint 100 ezren rótták le tiszteletüket az Északi Temetőben, ahol rendbontás vagy kegyeletsértés nem történt.
ME.