26 millió forint diáksportra
26 millió forinttal támogatja idén Nyíregyháza önkormányzata a diáksportot. Ez hárommillió forinttal több, mint egy éve volt. Mindezt ma jelentették be a város vezetői az atlétikai diákolimpiai döntőn, melyet a Városi Stadionban tartottak.

Benépesült a Városi Stadion, itt rendezték a Városi Atlétikai Diákolimpia döntőjét. A legjobb csapatok a megyei fináléba jutottak, ahol kiharcolhatják az országos döntőbe való kerülést. Nyíregyháza önkormányzata ennek a versenynek a megrendezését is támogatta. A Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottság idén 26 millió forint felosztásáról döntött, mellyel a város a diáksportot segíti.

Ekkora összeget diáksportra fordítani példaértékű a megyei jogú városok között is. Számunkra fontos a sport, az egészséges életmód népszerűsítése, a diáksport segítésével pedig a fiatalokat célozzuk meg, ez nagy hangsúlyt kap a sportkoncepcióban is – mondta Halkóné dr. Rudolf Éva, a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottság elnöke.

Pályázat keretében támogatja a város a diáksport feladatokat ellátó sportkörök, alapítványok és egyesületek működési kiadásait, a sportrendezvények költségeit. De segítik abban is az intézményeket, hogy elutazzanak versenyekre.

Számunkra óriási segítséget jelent a támogatás, nélküle nem utazhatnánk és nem is szervezhetnénk versenyeket. Nálunk sok szakosztály működik, rengeteg eszközre van szükség, ebből az összegből erre sokat tudunk fordítani – mondta Cserpák Róbert, a Wesselényi Miklós Középiskola, Szakiskola és Kollégium testnevelője.

Nyíregyháza önként vállalta a sport támogatását, és az elmúlt évhez képest hárommillió forinttal többet áldoz diáksportra. A 26 millió forintból 8 milliót a Városi Diáksport Egyesület kapott, 18 milliót pedig felosztottak a pályázó szervezetek között. A sport különösen fontos lehet a fiatalok számára.

A sport ad egy tartást, ad egy szemléletet, amely távol tarthatja a fiatalokat a káros szenvedélyektől. Találhat magának egy közösséget, egy családot, ahová tartozhat. Ezért is tartjuk fontosnak a sport támogatását – mondta dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere.

A város a jövőben is kiemelten kezeli a sportot, és szeretné fejleszteni a létesítményeket is.

Dankó László