Befejezés előtt az Aréna
Megérkeztek a székek, rövidesen rakják a parkettát a BUSZACSA-ban. A munkákat dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere is megtekintette.

Május végére befejeződik a BUSZACSA, új nevén Continental Aréna felújítása. A kívülről és belülről minden részében megújuló csarnok már most csodálatos látványt nyújt, pedig még javában tart az építkezés. A legszembetűnőbb változás, hogy a nézőtér közelebb került a küzdőtérhez, a befogadóképesség pedig a mobil lelátóknak köszönhetően 2500 főre nőtt. VIP bokszokat is kialakítottak, de az eddigi holt terek helyén konferenciatermet, irodákat és médiahelyiséget is létrehoztak. Az 1800 négyzetméteres küzdőteret keresztbe három kosárlabdapályára lehet osztani. De különleges lesz a hang- és fénytechnika, új lesz az eredményjelző, és már megérkeztek az új székek is, melyeket a napokban szerelnek fel. Az építkezést dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere is megnézte.

Május 27-éig megkaphatjuk  a használatbavételi engedélyt, így június 3–5. között már megrendezhetjük a női röplabda Európa-liga mérkőzéseket. Rengeteg újdonsággal találkoznak majd a nyíregyháziak. Ez egy több mint 2 milliárd forintos beruházás, melynek keretében sok olyan rész is megváltozott, amely nem látványos, gondolok itt a gépészetre, a tűzvédelmi rendszerre, és így a legszigorúbb követelményeknek is megfelel az épület. A legfontosabb mégis az, hogy a nyíregyháziak otthon érezzék magukat. Ehhez minden adott lesz – mondta dr. Kovács Ferenc polgármester.

Dankó László