25 éves az Egészségügyi Kar

25 éves az Egészségügyi Kar

Ünnepi tanácsüléssel emlékeztek meg a jubileumról a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara alapításának 25. évfordulóján. A negyedszázados évfordulót köszöntő rendezvényen visszatekintettek a felsőoktatási intézmény elmúlt 25 évére, és jubileumi érmeket adtak át. Az Egészségügyi Kar 1990-ben kezdte meg működését, szociális munkás és védőnő szakkal, 60 hallgatóval. A paletta 1993-ban a diplomás ápoló és az egészségügyi ügyvitel szervező szakkal bővült, 1997-ben indult az orvosdiagnosztikai laboratóriumi analitikus szak, 1998-ban kezdődött a mentőtiszt képzés, 1999-ben pedig a gyógytornász szak. Az intézmény 2000-ben csatlakozott a megalakult Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumához.

További képekért kattintson a fotóra!

– Az egészségügyi képzés elindítására óriási volt az igény, és az előkészület is – mondta dr. Lukácskó Zsolt, az egykori Egészségügyi Főiskola első dékánja. – Azt szerették volna, hogy a megyének a tanárképző főiskola mellett legyen egy másik olyan felsőoktatási intézménye, amely a megyét látja el szakemberekkel. Védőnőhiányról, gyógytornászhiányról ma is beszélhetünk, úgyhogy 25 évvel ezelőtt az intézmény alapítása egy nagy szakmai hátteret biztosító program volt.

A jubileumi programsorozat már februárban megkezdődött az Egészségügyi Karon, megtartották a végzett hallgatók szervezetének első, alakuló ülését, s a kar alapításának 25. évfordulója tiszteletére jubileumi évkönyv jelent meg, digitális formában hang- és videoanyagokkal. A kar Szociális Munka Tanszéke pedig egy új, hiánypótló folyóirattal, a Párbeszéd alapításával köszöntötte a negyedszázados jubileumot. A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán jelenleg mintegy 1800 hallgató tanul, számukra a már működő szakok mellett két új mesterképzés elindítását is tervezik.

– Már akkreditációval rendelkezünk a 2008-ban indult egészségügyi szociális munka mesterszak angol nyelvű képzése indítására, ezt mi 2016. szeptember 1-jétől szeretnénk indítani – mondta dr. Fábián Gergely, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának fejlesztési és általános dékánhelyettese. – Egy másik, még előkészítés alatt álló szak a gerontológia mesterszak, amely egyelőre még nincs Magyarországon. Az akkreditációs dokumentációval elkészültünk, benyújtjuk engedélyeztetésre, és ha minden jól megy, ezt a szakot is 2016 szeptemberétől tudjuk indítani, egyelőre magyar nyelven.

A Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara jubileumi tanácsülése után egy rendhagyó programot szerveztek. A Sóstói úton látványos katasztrófavédelmi bemutatót tartottak.

F. A.

(Fotó: Kohut Árpád)