Ma Magyarországon minden 10. ember érintett valamely vesebetegségben. Nyíregyházán, Kisvárdán és Mátészalkán is működik művese állomás, ahol a betegeket kezelik. A megyében 381 lakos részesül vesepótló kezelésben, és 50 fölött van azoknak a száma, akik otthon kezelik magukat. Dr. Szegedi János, a dialízis központ orvos-igazgatója hangsúlyozta, a sokáig észrevétlenül lappangó betegség nagy része odafigyeléssel megelőzhető.
– A vesebetegség ma már népbetegség – mondta dr. Szegedi János. – A lakosság 10-14 százalékát érinti. Ez nemzetközi adatok alapján is így van. A világon ez 500 millió lakost jelent. A vesebetegségek kialakulásában több tényező játszik szerepet. A leggyakoribb az életkor, az elhízás, a magas várnyomás és a cukorbetegség.
A művese állomásra járó vesebetegek nagy része tagja a Vesebetegek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének is, de transzplantált és otthoni dialízisen résztvevők is csatlakoztak már a csoporthoz. A több száz tagot számláló egyesület oktatókkal, tájékoztatókkal segíti a tagok életét, de kirándulásokat is szerveznek, és tartós élelmiszereket is gyűjtenek önkéntesekkel és a művese állomás dolgozóival.
– Egyesületünk igyekszik több részben segíteni a tagokat – mondta Kutasi Irén elnök. – A megyében élő összes vesebeteget igyekszünk átfogni. Gyógyszeradománnyal segítjük őket, karácsony alkalmával szaloncukrot vásárolunk, és minden évben megrendezzük a vese világnapot.
A Nyíregyházi Művese Állomáson minden beteget el tudnak látni, de a szakemberek arra kérik a lakosságot, figyeljenek oda egészségükre és rendszeresen ellenőriztessék vesefunkciójukat, hiszen a megelőzéssel életet lehet menteni.
Bruszel Dóra