21 csapat, 400 táncos, 4 országból

Igazi karneváli hangulatot teremtettek a II. Free Dance Nemzetközi Táncfesztivál résztvevői, miközben fellépőruhában vonultak végig a Kossuth utcán. 21 tánccsoport 400 táncosa köszöntötte Nyíregyházát, és a Kossuth térre csábították a nézelődőket.

Főként megyebeli tánccsoportok jöttek Nyíregyházára, de mellettük román, ukrán és török táncosok is színesítették felvonulók sorát. A Kossuth téren a város polgármestere köszöntötte a fesztivál résztvevőit. Dr. Kovács Ferenc arról beszélt, hogy Nyíregyháza a tánc fellegvára, hiszen itt működik a Nyírség Táncegyüttes és Igrice Néptánc Együttes, és itt van otthon a 4 for Dance és az Everdance is. A polgármester hozzáfűzte, a tánc nyelvét mindenütt megértik a világon.

További képekért kattintson a fotóra!

– A tánc nem csak szórakozás, kulturális élmény is. Ez összeköt bennünket. Ha táncolnak az emberek, akkor nincsenek nyelvi nehézségek, én ezt láttam, hiszem fogadtam délelőtt az ide látogató táncegyüttesek vezetőit is – hangsúlyozta dr. Kovács Ferenc.

A Kossuth téren felállított színpadon igazi kavalkádot láthattak a nézők: egymást váltották a néptáncok és a modern táncok.

– Sokoldalú személyiségformáló a tánc, és azon kívül közösségteremtő is. Nem utolsósorban azt hiszem, hogy kapcsolatok, barátságok szövődnek és egymás kultúrájának elfogadása nagyon fontos a mai világunkban. Azt hiszem, hogy most ez a fesztivál különösen aktuális – mondta Andóné Kujbus Nóra fesztiváligazgató.

A fesztiválon Ankara, Mármarossziget és Ungvár is képviseltette magát. A szomszédos országból jött táncosok modern táncokat mutattak be.

– Ukrajnából jöttünk, Ungvárról, ami nincs messze Nyíregyházától. Mi modern koreográfiára táncolunk, és ezt fogjuk bemutatni ma a közönségnek – mondta el Anastasia Malovana.

A II. Free Dance Nemzetközi Táncfesztivál résztevői augusztus 20-án délután fél kettőkor újból fellépnek Nyíregyházán. A nemzeti ünnep alkalmából a Sóstói Múzeumfaluban lesznek láthatóak. Augusztus 21-én délután Kisvárdán, 22-en pedig Dombrádon mutatkoznak majd be.

Z. Pintye Zsolt

(Fotó: Kohut Árpád)