191 lépcsőfok, tizenöt csapat – Nyíregyházára került a vándorkupa

2003. óta immár tizenhatodik alkalommal rendezte meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tűzoltószövetség a megye tűzoltói részére egyedi lépcsőfutó versenyét, „Lépcsők 2018” néven. A megyei versenyen a romániai SOMES Sürgősségi Helyzetek Felügyelősége és a Beszterce-Naszód megyei csapat is nevezett.

A versenyzőket Varga Béla tű. ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója köszöntötte, majd Leskovics Zoltán tű. alezredes, tűzoltósági főfelügyelő ismertette a versenyszabályokat.

A lépcsőfutást a Bánki Donát Műszaki Szakközépiskola kollégiumában tartották, ahol 15 csapat versenyzett. A kétfős csapatok, valamint az egyéni kategóriában nevezett versenyzők közel harminc kilogrammos teljes felszereléssel tették meg a 191 lépcsőfoknyi távot.

A versenyre nevezett tűzoltókon kívül tizenkét bánkis diák is megméretette magát, akik ugyan könnyített felszereléssel, de a versenyzők elismerését elnyerő eredménnyel tették meg a távot, akiket szintén díjaztak az eredményhirdetésnél.

A versenyen az alábbi eredmények születtek:

Önkéntesek indulói, egyéni kategóriában

1. Győri István/Szakoly ÖTE/40,5 másodperc
2. Csonka Attila /Nagyecsed ÖTE/41,53 másodperc
3.Gégény Szabolcs/Ibrány ÖTE/43,46 másodperc

Hivatásos és önkormányzati tűzoltóparancsnokságok indulói, egyéni kategóriában:

35 év felett:

1.Cardos Gheorghe/ I.S.U. Somes Satu Mare/ 42,56 másodperc
2.Baka Csaba tű. zászlós./Nyíregyháza HTP/45,42 másodperc
3.Kun András tű. törzszászlós/Fehérgyarmat KŐ/48,03 másodperc

35 év alatt:

1.Literáti Attila tű. százados/ Nyírbátor HTP/ 38,94 másodperc
2. Ignácz Csaba tű. törzsőrmester/Nyíregyháza HTP/40,60 másodperc
3.Szendrey Boáz tű. őrmester/Kisvárda HTP/41,45 másodperc

Önkéntes Tűzoltó Egyesületek csapatai:

1.Szakoly ÖTE/ Sinka Dániel, Győri István43,52 másodperc
2.Tarpa ÖTE / György Roland, Filep Richárd Sándor45,02 másodperc
3.Ibrány ÖTE Szennai János, Gégény Szabolcs46,71 másodperc

Hivatásos és önkormányzati tűzoltóparancsnokságok csapatai:

1.I.S.U Somes Szatmárnémeti / Demian Marian, Hajdu Cristopher41,42 másodperc
2. Nyíregyháza HTP /Dudás Richárd tű. őrmester, Ignácz Csaba tű. törzsőrmester 42,35 másodperc
3.Szakoly ÖTP / ifj. Terjéki Tibor, Oláh Soma Sándor 46,23 másodperc

Az eredményhirdetésen a díjakat Varga Béla tű. ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Nagy József tű. ezredes, igazgató-helyettes, valamint Dombrády László nyá. tű. ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tűzoltószövetség elnöke adták át.

Az RSOE különdíját Jakab Róbert Csenger ÖTP és Kun András tű. törzszászlós, Fehérgyarmati Katasztrófavédelmi Őrs részéről érdemelték ki.