10 éves a Nyírsport SE – Duplán ünnepeltek a birkózók a városházán
Fotó: Szarka Lajos

10 éves a Nyírsport SE, a Magyar Birkózó Szövetség pedig megalakulásának 100. évfordulóját ünnepli 2021-ben. A két alkalom apropóján Komáromi Tibor háromszoros világbajnok és olimpiai ezüstérmes birkózó látogatott Nyíregyházára. Elismeréseket és díjakat ajándékoztak a helyi sportolóknak és a birkózósport támogatóinak a városházán.

 

Fiatal birkózók, szüleik és a sportág támogatói találkoztak kedd délelőtt a városházán. Duplán ünnepeltek, egyrészt a Magyar Birkózó Szövetség megalakulásának 100. évfordulóját, valamint a helyi egyesület, a Nyírsport SE 10 éves működését.

Helyi támogatás

Nyíregyháza is kapott egy elismerést a jeles napok alkalmából, miután mindig próbálja támogatni a helyi versenyek szervezését és lebonyolítását.

„Amikor a Nyírsport SE még a Covid előtt országos, sőt nemzetközi versenyeket szervezett itt, Nyíregyházán, akkor anyagilag is, valamint nagyobb sportcsarnokok bérlésével segítettük őket, illetve a városnak mindig volt egy külön serlege is, amit a legjobb versenyző kapott meg külön az érmei mellé. Így próbálunk segíteni egy olyan sportágnak, amely kicsit nehezebb helyzetben van, a szülőktől több áldozatot követel, hogy folyamatosan hordják edzésre, miután az állóképesség nagyon fontos, menni kell folyamatosan versenyekre, hogy a gyerekek fejlődjenek” – nyilatkozta dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere.

Elérték a célokat

A Nyírsport SE megalakulásának több célja is volt. Egyrészt edzési lehetőséget, másrészt minél több versenyt szerettek volna helyben biztosítani a gyerekeknek. Ezeket a célokat sikerült teljesíteni, olyannyira, hogy a koronavírus előtt hat országból, összesen 412 főnek szerveztek megmérettetést Nyíregyházán. A kezdeti hétről közel negyven főre nőtt a Nyírsport SE versenyzőinek a száma.

„Én azt szoktam mondani, hogy három dolog kell hozzá: ész, szív és erő. Ennek az arányai mindenkinél másak. Aki esetleg nem olyan erős fizikumú, viszont gyors és gyorsan gondolkozik és van szíve, tehát tud küzdeni, ő valószínűleg le fogja küzdeni azt, aki esetleg erősebb, de lassabb vagy esetleg félelemmel megy fel a szőnyegre” – mondta Pocsai István, a Nyírsport SE elnöke.

Nyíregyházán hétfőn, kedden és szerdán tartanak edzéseket. A következő évek célja, hogy diákolimpiai bajnokokat neveljenek Nyíregyházán és stabilizálják a létszámot.

Sikeres sportág

Komáromi Tibor háromszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes birkózó, a Magyar Birkózó Szövetség szakmai alelnöke arról beszélt, még 1921-ben, tehát 100 éve váltak le a birkózók az atlétikai szövetségről. Egy sportág erősségét az mutatja meg, hogy van-e olimpiai bajnoka, ez is bizonyítja a birkózás fontosságát, hiszen legutóbb a tokiói olimpián is szerzett Magyarország aranyérmet, illetve nemrégiben a világbajnokságon a dobogó második fokára állhatott egy magyar sportoló.

„Mindent adhat a birkózás a gyermeknek, azt kell mondjam, hogy olyan viselkedési mintákat, amelyet pikpakk tud hasznosítani az életben. Régen, akiket elküldtek birkózni, náluk az volt a fő szempont, hogy meg tudják védeni magukat. Nem tudom, hogy ennek van-e még jelentősége a mai társadalomban, szerencsére egy burokban élünk, ahol vannak különböző szervezetek, amelyek megvédenek minket, de az biztos, hogy a gondolkodásban, mások tiszteletében, megbecsülésében, kitartásban – órákon keresztül tudnám sorolni, amit a birkózás ad. Ezért nagyon nehéz ez a sportág és ezért fogyatkozunk” – emelte ki Komáromi Tibor háromszoros világbajnok és olimpiai ezüstérmes birkózó.

A rendezvényen dr. Ulrich Attila alpolgármester felhívta a gyerekek figyelmét, hogy bár fontos a sport, de ne feledjék el az iskolai tanulmányokat sem, mivel az aktív sportolói évek után is biztosítani kell majd a megélhetést.

Kapcsolódó galéria

Birkózói díjak a Városházán